Janka, Judit, Gábor Remagenben és azon kívül is

Az nem annyira kényelmes, ha kora reggel (fél 9...) a főbérlő valami rokonára és egy ittas villanyszerelőre ébredünk. Először Judit jegyezte meg, majd Janka is megszólalt: - Bor szag van! Szóval a szinte csak lengyelül beszélő villanyszerelővel hármasban maradtunk, aki vidáman beszélt hozzánk, és rá kellett jönnöm, hogy viszonylag jól tudok hollandul (vagy flamandul?) is...
Mindenesetre már 1 lámpával több ég itthon, de a fürdőben és a gyerekszobában továbbra sincs lámpa. - Szívem, itt nem történt semmi változás! - A folyosón fel lehet kapcsolni a lámpát; örüljél ennek legalább!

A tegnapi nap hatására a játszótéren a következő játékot kezdtük el játszani: - Apa, te leszel a madárka, én pedig a róka! Most menj el, és a róka megeszi a fiókákat!

Amit egyszer az ember (-fia) mozgóképen lát, nehezen veri ki a fejéből: el van az raktározódva jóidőre!...

Egy újabb első nap.

Kistigris, miután Édesapát nagy nehezen felkeltette (igen kitartó volt, és nem vesztette el a türelmét!), megreggelizett, hancúrozott Édesapával, majd sétálni indult az előzetesen egyeztetett feltételekkel: babakocsi itthon marad, és végig sétálunk. Első állomás a játszótér volt.

Minden rendben volt, míg egy Alex nevű, ismeretlen nemzetiségű kisoroszlán szintén a halacskás hintára akart felszállni, ahol Kistigris épp Édesapával őrjöngött. Szóval morcogás, a legcsúnyább nézés, elmenetel, félúton visszasandítás: a nevezett kisoroszlán már el is hagyta a játékot, így nyomás vissza. Erre kisoroszlán is. Folytatás, mint a kezdetben. De egyszer csak már kergetőznek, aminek a vége az, hogy egymás mellett ülve élvezik a hintát, majd együtt csúszdáznak, szaladgálnak, hintáznak.

Szia!

Boltba tovább. Beülős kocsi, nem csak 50 centessel, hanem 50 banival is működik; valahogy olyan balkáni életérzést ad, hogy apró euróm nincs csak leiem, esetleg szerb dínárom...
A szokásos körök: tej, kenyér, sör. A felsorolás nem mutatja a dolgok valós súlyozását! Kistigris egy hős, de már kókad. De szó nélkül (vagy legalábbis csak egy-kettő ellenállóval, de) hazagyalogol. Segít cipelni a sört.

Mesenézés közeben ("magyar gyerek úgy ebédel, leül szemben a tévével"...) ebéd: egy-egy falatot elfelejt elrágni, majd reklamál, nem tudja elrágni: - Mozgasd a szád, hidd el, sikerülni fog! - biztatom, és tényleg.

Ebéd után alvás: - Nem akarok aludni! - de csak ennyire futja, mert önként elkezd átöltözni, és hallgatja a mesét. Kistigris aznapját. Egyszercsak:  - És akkor Janka... - közbevág - Nem Janka, Kistigris! - de ez csak félálomszerű hozzászólás volt. Ilyen sikeresen emberemlékezet óta nem altattam.

Most, hogy befejeztem, fölébredt, és a sör is elfogyott

Nagyot sóhajtott, és csak ennyit mondott reggel Janka, amikor megitta a szokásos gyümölcslé adagját, majd ledőlt a kanapéra. Ha még fél évet maradunk, egyikünk sem fog olyan fesztelenül németül beszélni, mint Janka...

Tegnap közösen mentünk oviba, bemutattam großmuttert, és újra elmondtam nekik, hogy ez bizony itt Németországban furcsa, de ő a Mama, a großmutter. És ő fog Jankáért jönni. Meg menni vele, hiszen ma már nem velem akart oviba menni.
Du. megnéztük a játszóteret, majd megmutattuk a Mamának a főteret is. Hiába, itt továbbra is olyan izgalmak vannak, hogy még! Pl. 20 fok fölé már lassan egy hete nem megy a hőmérséklet, de legalább a nap se süt!!! (Ma reggel azért erre ébredtünk, sőt, egész napos napsütés várható a tegnapi előrejelzés szerint; hát, valahol a felhők fölött... Így aztán a játszótér és az utcák újra kiürültek, beállt az áprilisi közállapot: csak a kutyájukkal közös egészségügyi sétát végző mamikkal találkozunk, meg néhány kacsával.

Közben én is az integráció rögös útjára léptem: próbálok töröknek kinézni...

Már a második reggel erre ébredünk! Ennek ellenére hideg van, 5-10 fok reggel, délutánra talán 18-ra felmegy, de fúj a szél, így nadrág-pulcsi.

Viszont mindenképpen be kell számolni arról, hogy Janka egész éjszakázós pelenka-nélküli alvást folytatott, és csak reggel bilibe pisilt! (Most vettünk egy csomag éjszakai pelenkát...) Egyébként is nagyon rendben volt tegnap minden: az óvónéni azt mondta, minden rendben volt, itthon sokat ebédelt, aludt, délután játszótér, Édesanya is tudott jönni, addigra hazaért. Itt volt egy kisfiú, Kevin, aki nagyon gondjába vette Jankát: bár majdnem szívbajt kaptam, amikor a csúszda létráján ölben hozta le (ilyet még én se mernék csinálni...), mert Janka felmászott, de nem mert lecsúszni. Szóval jól elvoltak, míg mi ping-pongoztunk; közben azért nekik is oda kellett adni: Janka ült az asztal egyik felén, Kevin, a húga, Lea, és egy török kisfiú a másik felén. Leával egy csoportba jár Janka (ő a kislány a játszótérről). Közben hihetelen jelenetek: Lea Jankától kéri az ütőt, amire Janka először hangos nem adom, ez az enyém! felkiáltással reagál, aztán felkel, mosolyogva odaviszi, és még meg is simogatja Leát; utána lekéredzkedik, és Kevin, az újdonsült lovag leemeli; később a falról Kevin karjai közé veti magát Janka (mi ping-pongozunk, és közben derülünk nagyokat).

Remélem, senki nem rökönyödik meg: valami feketével összekentem magamat és Jankát, és félhangosan felhorkantam: - Mi a pöcs? - Erre Janka is: - Mi a pöcs? - Édesanya röhög, én még nem, csak picit rázkódom; Janka fokozza: - Örülsz Édesapa? Felvidámítalak! - No erre már én is röhögök...

Este édesanya Bonnba ment mulatozni, de előtte Janka megkapta az előnévnapi ajándékát, egy német nyelvű böngészőt (legalább én is tanulhatok belőle...). Lefekvés előtt a pacival kellett imádkozni, hiába mondtam, hogy a paci nem rakja össze a patáit imához, mert állva imádkozik...

Tegnap majdnem elmentem dolgozni, már kikapcsoltam a gépet, elkezdtem öltözni, amikor az jutott eszembe, hogy ha Édesanya 4-ig van munkában, akkor Janka délben hogy jön haza?! Akkor aztán eszembe jutott, hogy hétfőn szünnap van a munkahelyemen... Igazából elég jól sikerült ez a munkakeresés, mert az első próbálkozásra felvettek, tudok közben németet tanulni, és elég rugalmas: hogy most hazajövünk esküvőre, nem tűnt problémának, mikor Janka nincs oviban és Édesanya dolgozik, akkor tud velem jönni, és 50%-kal megdobja a havi családi költségvetést.

Visszatérve az ovira: éjszaka azt álmodtam, hogy Gödöllőn vittük oviba Jankát öcsémmel, és mikor köszöntünk el (első nap!!!), kérdem, mikorra jöjjek érte, egyre? - néznek rám meglepődve - akkor délre? - nem, délután négyre! - amin úgy meglepődtem, hogy felébredtem.

Nem bírom kivárni, míg Édesanya ír róla; mivel már második hete Janka oviba jár, és még érdemleges információt nem adtunk; átfogó, összefoglaló, szerteágazó, visszacsatoló, és még különböző igekötős cselekvéseket kifejező írást tehát Judit ír; azt nem tudom, hogy a Straßburgi előtt, vagy után, de ugye azt még nem tudtam sajnos belinkelni az előző bejegyzésemben.

Ma úgy kezdődött, hogy reggeli előtt hozta nekem a játékokat, miközben egy kislány beszélt hozzá, aki szeretett volna vele Jankával játszani; én biztattam Jankát, hogy játsszon vele, de hiába; erre az óvónéni (na ezt mondja meg valaki, hogy kell írni!) elkezdett Jankának magyarázni, mire Janka fogta magát, és elment a kislánnyal játszani. Megsemmisültem: az egy dolog, hogy atyai szigorom fabatkát sem ért, de még németül is jobban ért Janka! Aztán, ahogy visszajöttek, elkezdett németül számolni...

Erről jut eszembe: egyik nap, amikor a lován ül, egyszer csak azt mondja nekem: "atyai barátom!" (Szaffi; ajánlom mindenkinek, aki 10-nél kevesebbszer látta; századszorra is igen jó!)

És ma volt tornaóra, ami leginkább attól volt emlékezetes, hogy kétszer is fellökték szaladgálás közben: nem nehéz, messze ő a legkisebb; viszont volt egy elég nagy fiú, aki még mindig pelenkába volt, az eléggé meglepett. Talán a sast tanulták, de az biztos, hogy madarat, mert egész végig repkedtek; ami tornát itthon láttam a Petőben, jóval színvonalasabb volt, és szörnyű dallamú énekecskéket próbált az óvónéni tanítgatni közben; ezért is du. a játszótéren hintázás közben szép gyerekdalokat énekeltünk (magyarul!). Hintázás közben egy óráig is lehet énekelgetni, de jobb szeretem, ha csak ketten halljuk. Múltkor, amikor épp délben voltunk kinn, a déli harangszóra még az Üdvözlégy Máriát is elénekeltem Jankának: egyrészt más nem érti, másrészt Ferenc pápa valami ilyesmire biztat; bár lehet, hogy Németországban ezért valamilyen büntetés jár, mert köztéren, mások által nem kikerülhető módon, hangot adok vallási meggyőződésemnek, amivel már eleve a buzikat utáló homofóbbá válok. Ez most egy kirohanás volt, mivel eléggé kiábrándító volt egy cikk, amit ma olvastam ilyesmikről.

Hogy valami vidámmal fejezzem be: Janka nem csak a számok, hanem az elutasítás szakszavát is egészen megtanulta, Trotro-tól:

Rövid magyarázat a filmhez: ez valóban egy kuka, de még nem használtuk cél-szerűen; így tehát nem a szemetet dobálja kifelé, hanem a játékait! (Igen, az üres flakon az egyik legjobb játék, még véletlenül sem szemét!) Ezenkívül mintha a hajában nem lenne semmi, és ettől nem látna: valójában nincs a hajában semmi, nem csak úgy tűnik, bizonyosan ez zavarja is a kilátásban, de nem ezért mászik bele a kukába, hogy jobban lásson, illetve azért, de ez nem a haja miatt idéződött elő! Biztos ébredés után vagyunk, és még nem készült fel lelkileg a csattra! (Igen-igen, mintha Édesapa közben tévét nézne; de ez biztos nem befolyásolta a csattosodást és a zokni-felvételt...)

Ma kiraktam a térképeket a falra! (Örökzöld: "Garfield! Képzeld, ma kitéptem egy szőrcsomót a fülemből!") Késő van, jobb, ha lefekszem aludni!

Ennyi ideje nem közöltünk semmit, pedig történtek dolgok. (Majdnem pünkösdről írtam; de az ugyanakkor van, mint otthon, ellentétben a mennybemenetellel; de hát nagynevű újságok is néha tesznek ilyen hibákat...)

Szerdán próbaidőt kezdtem, és olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer újra voltam, és hétfőn bejelent a főnököm. Persze nagyon elrontani nem lehet. Viccesen kommunikálunk: beírja a gugli fordítóba, én meg angolul olvasom, és próbálom megérteni. A pénteki egy darab fuvarom elég viccesre sikeredett, mert egy fickó nyitott ajtót, aki nagyon hasonlít egy magyar ismerősömre, és teljesen lefagytam az ajtóban. Tegnap pedig az egyik alkalommal három tini lány nyitott ajtót, és ott vihogtak, hogy nem értek semmit... Kedden bejelentett, így már nem vagyok arbeitlos! A héten pedig már egész napokat leszek!

Volt néhány nap jó idő, így kipróbáltuk a ping-pongot; azóta azért Judittal tudtunk ketten is ütni egy keveset:

Hol a labda? A megfejtők között egy hetes remageni tartózkodást sorsolunk ki! 

Még mezítláb is tudtunk mászkálni a 20 fokban! (Kövesd nyomon magadat!)

A hétvége nagy projektje egy fergeteges kirándulás volt: Kripp-Sinzig-Bad Bodendorf. Mindezt természetesen, ahogy a német nyugdíjasok nagy része, biciklivel tettük meg. Ekkor már nem volt jó idő: kétszer áztunk el, a harmadikat nem számoljuk, mert az alig 200 méterre történt a háztól...; kicsit fáztunk, de Janka nahúgyon élvezte az utánfutózást! Hiába győzködtük, nem aludt el, mindenképpen meg akarta etetni a kecskéket:

A film ugyan félbeszakadt pánikkeltés következtében, de a kecskék voltak a legokosabbak, és eszük ágában sem volt Jankába harapni!

Odafele megnéztük újra Krippben a hajót, vasmacskát, ellátogattunk az Ahr torkolatához is, mivel Édesanyának meg akartuk mutatni. Szóval elég jó kis bringázás volt, hazafelé Janka minden ellenkező szóbeszédünk ellenére mégiscsak elaludt a kiskocsiban. Nem mentünk sokat, mégis este az ágyban fekve úgy éreztem, mintha még mindig zsibbadna a ...; szóval mintha biciklin ülnék.

P. S.: A bejegyzés, utólagos alcíme utólagos elnézés kéréssel: ...és három nap!

Az új móka:

Minden séta csúcspontja, elmaradása balhét von maga után. Parancsszavak:

• Apa ülj le!
• Te is!
• Dobáld a köveket!

Jankával csütörtökön Krippbe bicikliztünk el, ez a szomszéd falu, sőt, átkeltünk az Ahr-on is, egészen Sinzig eltekerve. Az Ahr torkolat egyébként nagyon szép. egy kis természetvédelmi terület, amin csak bicikliút vezet keresztül. Krippben a pomerádon sétafikáltunk, megnéztük a vasmacskát, a lovasszobrot, a szökőkutat, az autókat szállító kompot, a tűzoltóautókat, és játszottunk a csónakban:

Egyébként azért álltunk meg Krippben, mert úgy éreztem, Janka hátul elaludt, és gondoltam, sétálunk is. Aztánmég láttunk egy csomó virágzó szép körtefát, hazafelé rollerező kisfiút; szóval jó kis biciklizés volt, majd még Édesanyával is eljövünk erre valamikor, amikor szintén ilyen szép, napsütéses idő lesz.

Munkaszüneti napokon az apukákat kiküldik az anyukák a gyerekkel a játszótérre; találkoztam már némettel is! Itt nem csak onnan ismered meg a nem németet, hogy töröknek néz ki, hanem onnan is, hogy fejkendős felesége mellett legalább 4 gyerek szaladgál, míg német nebulóból 1, vagy a duplája, de az se 4...

Mivel általában Jankával ketten tartózkodunk a játszótéren, alapvetően örülünk minden csemetének, mert Janka végre barátkozhat. Volt már, hogy egy kisfiú kb. fél órát magyarázott nekünk, az apukája aztán lelkesen kérdezett tőlünk, mire be kellett vallanom, hogy nem tudok németül; mindenesetre megtanítottuk követ dobálni a folyóba, cserébe a kisfiú megtanította németül a követ.

Igazán szórakoztató volt május elseje. No nem azért, mert tök kihalt volt az egész város, semmi szórakoztató program nem volt, hanem mert tanúja lehettem a "gyereksétáltatásra" ítélt férfiak feladatmegoldási próbálkozásainak. Adott két kisfiú, két apuka, akik egyébként nem ismerik egymást. Egyik apuka lelkiismeretesen heverészik a csúszda mellett, hogy bármikor bevethető legyen, másik apuka mobilozik, néha morog a gyerekével, mit csináljon, mit ne. Pl. Jankát hagyja lecsúszni! De Janka mostanság csak felmászik 2 m magasba, aztán le kell venni, mert nem akar lecsúszni...
Azonban kiderült, ezek az apukák igazán evangéliumi módon viselkednek, mintha csak a szőlőművelő két fivérről lenne szó. Szóval a csúszda mellett fekvő apuka a nagy figyelésben szép csendesen elaludt: még Janka is azt mondta, miközben arra biztattam, hogy csússzon le, hogy cssss, alszik a bácsi! A másik apuka, a telefonos, közben nem csak a saját, hanem az árván maradt másik gyermeket is hintáztatta. Én meg röhögtem - Judittal együtt.

Egyébként nagyon aktív munkakeresésbe kezdtem, hirdetést még nem adtam föl, de így szólhatna:
Munkát keresek néhány hónapra, viszonylag jó fizetésért. A magyar mellett igény szerint latinul kommunikálok, de csak írásban, 8 napon belül! Mindenesetre a fizetésemet tanúk előtt is tökéletesen megszámolom németül!
És persze mindezt, a hatékonyság nevében, megőrizve a szöveg autentikusságát, magyarul kellene közhírré tenni! Szóval: most, hogy regisztrált munkanélküli lettem, retteghet a német munkaerőpiac!!!!

Mert hogy ez is az élet velejárója (folyója...). Gondolkodtam, mennyire illik erről írni, de ma délutáni alvás helyett egy nagy adag kaka fogadott bugyiba csomagolva a szoba közepén, ami alapvetően meghatározta a napi hangulatot. Alvás helyett először a könyv lepisilése következett, majd félórás szünet után az előbbi akció. A félre értések elkerülése érdekében: mindkettő Janka volt! Persze, jogosan lehet Janka felháborodva, hogy ezt ide leírom, miközben a sajátomról egy szót sem ejtek. - Tudod, Janka, ez azért van, mert ha  Te kakálsz, bárhol, bármikor, bárhová, az mindenkinek aranyos, míg az én béltraktusom ecsetelgetése nem sok emberből vált ki hasonlót, érted? - Értem! - mondaná Janka, és biztos lehetnék benne, hogy nem érti.

Épp ma néztük egy magyar népmesét, ahol a feleség mindig éppen mást csinált, mint amit  a férj kért tőle:  - Tiszta Janka - így szóltam. Bármikor szólok, hogy erre megyünk, a másik irányba indul; ha azt mondom, pisilni!, nem; ha azt kérem, igya meg a tejet, nem; ezért aztán, akárcsak a népmesében, módszert váltottam: - Janka, ezt a szalonnás katonát nem eheted meg, mert én eszem meg! - erre rohan, hogy: - Most én! - és hamm, bekapja, majd vacsorára beszalonnázunk, miután két órával előtte, almát/narancsot/répát ettünk, mint az életmódváltásra való felvezetésképpen, erre este tízkor beszalonnázik: azért, mert nem akartam "kornflékszt" adni neki, amit minden reggel és este kér, ha rajta múlna, csak azt enne.

Szóval ma nem volt alvás, helyette inkább elmentünk sétálni, kivételesen a Rajna partra, és kerülgettük az aknákat, amik szintén nem túl aranyosak, és kutyától származnak: Remagen, az ezer kutyaszar városa!

Illusztráció: a kép a Erpeler Ley-en készült!

Majdnem elfelejtettem: Janka mégiscsak hámlik!!!

Szombaton a jó időre való tekintettel kirándulást határoztunk, és úgy is lett: áthajóztunk a túl partra, hogy aztán felbiciklizzünk a kis hegyre. Azért biciklivel, hogy Jankát ne kelljen cipelni; hátihordóval más lenne, mint a nyakamba; meg ezt magyarázzam meg az ortopédnak... Szóval Judit az első kis emelkedőnél kidőlt, én fittségem teljes tudattalanságában szélesen vigyorogtam, hogy aztán a következő kanyarban én is leszálljak a bringáról. Szóval feltoltuk a biciklit a hegyre, hogy aztán annál nagyobb örömmel jöjjünk majd le. Amikor sütött a nap, öröm volt fenn lenni, amikor nem, azon értetlenkedtem, minek hoztam magamnak sört; így aztán az egyre gyakrabban előbukkanó napfényben azért csak elkortyoltam. Közben Janka belepisilt a Rajnába (hivatalos álláspont; valójában - de ezt Janka nem tudja! - nem, mert nem folyt le a hegyről a folyóba!), csináltunk néhány képet is: ezen látszódik, hol lakunk (mármint a ház!):

A hajótól jobbra, a harmadik mólóval majdnem egy vonalban, a parttól kissé beljebb lévő fenyőfától még beljebb, a szárazföld felé, jó látható, hol lakunk! (Egyáltalán nem, de élőben megtaláltuk!)

Ha majd valóban jó idő lesz (még jobban), és pokrócot se felejtünk el vinni, újra elmegyünk, mert tényleg szép volt: Erpeler Ley!

Tegnap szülinapi ajándék vásárlásba kezdtünk Jankával. Motorral mentünk, de mint kiderült, ez csak nehezítette a feladatot.

(A kép illusztráció, mivel, mint az jól látható, ez a bicikli!!!)

Mert először szokásos délelőtti játszótéri program volt, majd kellő fáradsággal (Apa, vigyél!) indulás a boltba. Itt kosár az egyik kézben, másikban motor, közben Janka üldözés: - Ezt! - Nem, ez sem kell nekünk! - Ez jó lesz? - Biztos nagyon jó, de nekünk nem kell! - Ezt, ezt, ezt akajom! (az 50 műanyag lila/rózsaszín baba közül az egyik); hogy igazából hogy oldottam meg, nem emlékszem, mert aztán a lényeg: fizettünk nagy nehezen végre, és boldogan távoztunk a szemben lévő boltba. Illetve próbáltunk, mert az ajtóban észrevettem, hogy a motor valahol a boltba való bemenés és a kasszánál történő fizetés között elveszett. Janka várj meg itt! - szóltam szerintem elég határozottan, de igazából nem gondolhattam volna komolyan. Mivel visszamentem, jeleztem e pénztárosnak, hogy csak a motort keresem, és szerencsésen megtaláltam a bolt legtávolabbi sarkában. Valószínűleg éppen valamit megmentettem Janka kezéből, ami így tűnt egyszerűbbnek. Szóval megvan a motor - hol van Janka??!!! A pénztáros kislány is pánikba esett, együtt nézelődtünk a két bolt között az utcán: akkor mutatta, hogy ő beszalad a saját boltjába, én pedig a szemköztibe. Hát sikerült úgy bemennie a boltba, hogy senki ott tartózkodónak nem tűnt fel, hogy bejön egy kislány, és szemeteslapátot akar vásárolni seprűvel...; szóval meglett, kiszaladtam, hogy megvan, aztán újra elkezdtem keresni.

Becsszó ez volt az első; ill. rosszul fogalmaztam, mert ebben megfogalmazásban benne rejlik egy második, és sok következő elvesztés is, szóval egyedüli és megismételhetetlen eset (ma például már nem történt meg!)!

Mai merengés: mit tegyen egy gyámoltalan apuka, ha gyerekét a játszótéren egy másik anyuka (határozottan férjjel és gyerekkel együtt, aki annyi idős, mint Janka) egy kicsi zacskó csipsszel vacsora előtt kínálja? Hát én Jankára és az anyukára hagytam a döntést, és Janka elfogadta, majd megköszöntük magyarul és németül (talán spanyolok voltak egyébként!), hazafelé pedig megette, majd jóízűen megvacsorázott. Azért én nem etetném meg más gyerekét semmivel a szülő beleegyezése nélkül!
Khm-khm: igaz, kapott tőlünk egy kisfiú egy kekszet, de Jankától!!! És ez úgy történt, hogy Janka elkezdett barátkozni (a szó eredeti értelmében, figyeltem!) ezzel a kisfiúval: adott neki gesztenyét, mire  a kisfiú egy szál százszorszépet (hogy idegen nyelvű olvasóink is biztosan beazonosíthassák a növényt: Bellis perennis) hozott, és ezt honorálta Janka keksszel. Jó fej kisfiú volt, mert szóba állt Jankával, mármint metakommunikáltak, meg a végén elköszöntek: tschüss!