Tekintettel arra, hogy telephelyünket Magyarországra helyeztük, a blog írást felfüggesztjük.
Majd lehet, hogy lesznek random bejegyzések egy-egy interkulturális sokkról, de rendszeres megjelenés legközelebb csak majd, ha megint külföldre látogatunk.
Auf Wiedersehen!
Mert hogy ez is az élet velejárója (folyója...). Gondolkodtam, mennyire illik erről írni, de ma délutáni alvás helyett egy nagy adag kaka fogadott bugyiba csomagolva a szoba közepén, ami alapvetően meghatározta a napi hangulatot. Alvás helyett először a könyv lepisilése következett, majd félórás szünet után az előbbi akció. A félre értések elkerülése érdekében: mindkettő Janka volt! Persze, jogosan lehet Janka felháborodva, hogy ezt ide leírom, miközben a sajátomról egy szót sem ejtek. - Tudod, Janka, ez azért van, mert ha Te kakálsz, bárhol, bármikor, bárhová, az mindenkinek aranyos, míg az én béltraktusom ecsetelgetése nem sok emberből vált ki hasonlót, érted? - Értem! - mondaná Janka, és biztos lehetnék benne, hogy nem érti.
Épp ma néztük egy magyar népmesét, ahol a feleség mindig éppen mást csinált, mint amit a férj kért tőle: - Tiszta Janka - így szóltam. Bármikor szólok, hogy erre megyünk, a másik irányba indul; ha azt mondom, pisilni!, nem; ha azt kérem, igya meg a tejet, nem; ezért aztán, akárcsak a népmesében, módszert váltottam: - Janka, ezt a szalonnás katonát nem eheted meg, mert én eszem meg! - erre rohan, hogy: - Most én! - és hamm, bekapja, majd vacsorára beszalonnázunk, miután két órával előtte, almát/narancsot/répát ettünk, mint az életmódváltásra való felvezetésképpen, erre este tízkor beszalonnázik: azért, mert nem akartam "kornflékszt" adni neki, amit minden reggel és este kér, ha rajta múlna, csak azt enne.
Szóval ma nem volt alvás, helyette inkább elmentünk sétálni, kivételesen a Rajna partra, és kerülgettük az aknákat, amik szintén nem túl aranyosak, és kutyától származnak: Remagen, az ezer kutyaszar városa!
Illusztráció: a kép a Erpeler Ley-en készült!
Majdnem elfelejtettem: Janka mégiscsak hámlik!!!
Rengeteget sétálunk (én többet). Az állandó útvonalról már írtam (part-játszótér-haza). Van kialakulóban alternatíva. Most, hogy gyakrabban süt a nap, Jankát már eléggé zavarja, így aluljárók után kutat, ahol meghúzhatja magát a fény elől (a büdösben). Szóval be a városba az aluljáróhoz; aztán esetleg nagy nehezen le a partra. Alku pozícióba kényszerítem: ha felveszem, akkor nincs cumi és takaró, csak ha sétál, de akkor is inkább csak cumi, mert abból több is van (elhagyható), takaróból (és a hozzátartozó gombból) csak egy. (Egy ilyen alkalomkor kesergett, hogy csak a "gombot akajom": az orrához érintette, majd mehettünk tovább.)
Pénteken is ébredés után a mindennapi rutin szerint eü. séta következett volna. Azonban egészséges életünk másfelé kanyarodott. Lévén egy banán, amit Jankának csinos szeletekben kínáltam fel, miután a kérsz banánt? kérdésemre igennek számító cumis ühüm...-mel felelt; azonban meglátva a banánt, hangos nemekkel folytatta eszmefuttatását. Akkor csináljak belőle turmixot? (Rövid) igen! Tessék a turmixod, szívószállal! Nem! Ezek után némi szóváltásba keveredtünk, aminek sírás lett a vége. Néhány perc múlva kijött a szobából, mintha mi sem történt volna, elhelyezkedett az ölembe (én morcos fejet vágtam, mert elvégre mégiscsak megint hülyére vett!), mire fejét hátrahajtva rám néz: - Édesapa, mért haragszol? - ami után már úgy csinálni sem tudtam, mint aki haragszik, de azért elmondtam. Ezután megegyeztünk, hogy rakok a turmixba kakaót, és úgy issza. Ezek után sem kellett neki, amire én megint "szomorú lettem". Janka megint leült mellém: - Édesapa, szomorú vagy? - Igen. - Akkor megölellek! - és megölelt. Így aztán már úgy sem tudtam csinálni, mint aki szomorú, meg egyébként is, tanulja meg, hogy ha az embert vigasztalják, akkor vigasztalódjon is meg!
Öltözés! - adtam ki végül az utasítást (leginkább magamnak, mert az öltözés azt jelenti, hogy többször is el kell fogni Jankát, hogy a ruhadarabokat ráadjam; persze ma délután azt mondtam, hogy megyünk az autót vezetni, egyből ő hozta a kabátját...). De eszembe jutott, hogy én elég éhes vagyok, és mi lenne, ha amíg Janka fölöltözik (vöhaha), addig megkóstolgatnám a császár szalonnát, amit délelőtt vettünk (húsvéti időszak...), és így is lett: Jankával beszalonnáztunk uzsonna gyanánt, föl nem öltöztünk, sétálni nem mentünk, de a banánt se ettük meg. Persze azért 6 előtt befejeztük a szalonázást, mert hát állítólag hat után már csak másnap illik enni...
Ma este fél tízkor nekiestünk a tiramisunak; ha egyszer ilyenkor készül el!!!...
Különösen a kezdők figyelmébe: https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=8rGDItJIxvM
Janka tanulja a barát/barátkozás témakört: - Ez mi? - Egér. - És ki hagyta ott? - Édesapa vagy Édesanya. - És hol a barátja, a laptopja?
Csókolózó pár a tévében: - Mit csinálnak? - tanácstalan csöndből Janka megment minket újabb kérdésével: Barátkoznak? - Igeen!!
Tegnap előtt igen vicces fektetésünk volt, mivel én a konyhában neteztem, Judit odabent, miközben Janka elalvására vártunk; így aztán e-maileztünk: - itt vagy? mi a helyzet? - Janka épp most hajította át a hálószobába a kispárnáját, hogy átjöhessen érte. Tehát mindjárt alszik... - bírod röhögés nélkül vagy már ideges vagy?! - Nem vagyok ideges. Nagyon cuki, és amúgy csöndben van. Igazából én bénáztam el, mert ott ülök, ahol lát a tükörből.
Janka szavajárása, ha már valamit nem bírunk kivárni, és helyette megcsináljuk: - Janka, rakd helyére a könyved! - Nem! - Légy szíves! - Nem! - Akkor helyre rakhatom? - Igen! - 1-2 másodperc múlva: - Most én! - pattan fel dühösen.
De talán folytatnám ott, hogy biztos mindenki ismer ilyen idétlen filmjeleneteket, amikor valaki kizárja magát a saját lakásából: ez mindig az élettől olyan távolinak hatott, hogy kevéssé váltottak ki belőlem kacagást. Hát amikor pénteken kizártam magunkat, akkor sem kacagtam... Történt ugyanis, hogy a szemetet levittem, de ugye ez egyedül nem megy ("én is jövök!). A szelektív kukáknál szépen összetaposta Janka flakont (ahogy Lolától látta; csak nem nagyon érti, hogy bizonyos palackokat mért nem szabad összetaposni (az megy visszaváltásra 25 centért); ha a gyerekkel tapostatjuk össze a flakont, egy-két dologra figyeljünk: 1. előtte öblítsük ki/igyuk ki mind egy cseppig; 2. mindenképpen csavarjuk le a kupakot, mielőtt - Lolától nagyon meggondolatlanul eltanulva - ráugrik a gyerek! És lehetőleg vagy egészen, vagy csak olyan mértékig, hogy ne lője be a szekrények alá a kupakot...); ahogy ötödik próbálkozásra "most ő" próbálja kidobni a flakont, egyszer csak a hazajutás nehézsége villant fel a fejemben: igazából a kukák az udvarban vannak, tehát otthon vagyunk, viszont mivel csak kiszaladtunk az udvarra kidobni a szemetet, csak pulcsit és papucsot vettünk, viszont egy ajtó választ el minket a meleg háztól. Az ajtón egy kilincs van, és az a belső felén, kívülről csak kulccsal nyílik. Míg oda nem érünk titkon reménykedem (bár jelen esetben a titkon reménykedés nem releváns, hiszen kitől titkolhattam volna? Janka egy óráig nem értette, mért nem megyünk be a meleg lakásba, tehát előle biztos nem...), hátha nem is csuktam be, csak kicsit behajtottam, hogy a meleg ne jöjjön ki: hát nem jött ki, mert - ahogy a macska a fára, - az ajtó be volt csukva (általam; mivel a macskát érkezésemkor kizavartam a mínusz 10-be, nem engedtem be, és azóta kerül; kicsit izgultam, ha ez olyan benti fajta macska, akkor lehet, hogy megfagy; bár mivel este, amikor megérkeztem, és értetlenül bámultam a német tv adásokat, a szívbajt hozta rám, amikor megjelent a hálószobában, szóval!). Se baj, gondoltam, és mondtam, hogy Jankát nyugtassam, de ő aztán nem izgult, velem ellentétben. Lehet vagy 8 fok, pppb konstrukcióban odakinn: papucs, pulcsi, és pelus nélkül, mert Janka már nagylány (- Én nem vagyok nagylány! - Kislány vagy? - Nem! Janka vagyok!), így odahaza bugyi van, pelus nincs; és az állandó rettegés miatt óránként "ülj a bilire" akció-sorozat. Se baj, újra mondom, Édesanya hamarosan hazaér, hiszen delet mondott, most pedig 3/4 1!
Végül háromnegyed kettőkor sikerült a nénit felébreszteni, aki éjszakás, és ilyenkor 4-ig alszik...; Judit kettőkor végzett, rosszul emlékeztem. De addig is bemenekültünk a mosókonyhába, ott játszottunk (bekapcsoltam egy fagyaszót, hogy melegítse a helységet...); egyszer kiszaladtunk pisilni, mert attól rettegtem, hogy ha még be is pisil Janka, akkor aztán itt vége mindennek: de hiába az árnyékos barackfa (de talán inkább nem árnyék volt, hanem nem is sütött a nap...), nem sikerült, nem jött semmi. Jankára ráadtam a saját pulcsimat, az nem tetszett neki, mert a földig ért, és nem tudott benne menni, és a kezét sem találtuk meg az ujjában. Végül, miután az egész két négyzetméteres mosókonyhát alapos tanulmányozásra szemügyre vettünk, minden játszható játékkal (csipesz, gyertya; a mosópor nem tartozott közé, bár biztos az lett volna a legizgalmasabb...) játszottunk (ez nem a fiatal és kezdő anyukák többes száma (kakiltunk, szopiztunk, bepisiltünk, stb., én is be kellett kapcsolódjak!), végül az ölembe vettük, hogy megnézzük az utcán , jön-e Édesanya, végül, miután sokadszorra győződtünk meg arról, hogy nem sikerült a nénit felébreszteni.
Vasárnap lemaradtunk a miséről: szokás szerint 11-re mentünk (nem mintha csak akkor tudnánk felkelni, hanem akkor van a gyerekmise; na jó, de...), viszont elsőáldozás volt, és a Miatyánkra értünk oda;. szóval viszonylag rövid mise volt. Persze ilyenkor (is) elég kiábrándító a puccos, templomot csak ilyenkor látogató, gúnyos, nem törődöm szekularizált tömeg. Azon gondolkodtam, hogy van az, hogy a kereszténység kigúnyolása folyamatosan nem jogsértés; hamarosan újra az ősegyház korát fogjuk élni, amikor a szent gúny és nevetség tárgyává válik?!
Viszont mise után nagy séta, mert megnéztük a furcsa égi jelentséget: sütött a nap...; ma is: akkorát sétáltunk Jankával, hogy hazaérve jól beebédelt, majd egyszer csak elaludt, úgy ahogy volt, ruhástul; aludt majdnem három órát. Néhány kép a máról:
Most az emberekről ejtek egy pár szót. Szóval alapvetően mindenki nagyon rendes, és segítőkész. A campus viszonylag kicsi, ebben a félévben nyolcan jöttünk cserediákok, akik közül hat arab, egy ausztrál, és én. A legintelligensebb arab egyébként Jordániában, egy katolikus iskolába járt (általános és gimnázium egyben), amit ferencesek működtetnek. Az a legrégibb és legjobb iskola a környéken. A többiek nem annyira beszélnek jól sem angolul, sem németül, pedig az egyetemükön angol a tanítási nyelv, és az elmúlt három évet német tanulással töltötték. Most németül tanulják a tárgyaikat.
Na de az ausztrálok! ők meg aztán pláne nem beszélnek semmilyen nyelvet, és nem is nagyon hajtatnak arra, hogy megtanuljanak. Ausztráliában nem kell semmilyen nyelvvizsga a diplomához. A szakmai gyakorlaton három ausztrállal dolgozom együtt, úgyhogy remekül fejlődik a németem... A nemzetközi iroda távlati célja az, hogy minél több itteni diák menjen külföldre, és minél több külföldi diák jöjjön ide. Gyakorlatban természetesen nagyon is konkrétan, nagyon is behatárolt feladatokat végzünk. Kreativitásnak egyenlőre csíráját sem látom, de egyenlőre kivárok. Segítjük az oktatást, a nyelvtanulást, népszerűsítjük a nemzetközi irodát, JA és tanulunk.
Amihez őszintén szólva sok kedvem nem volt. Kérdeztem a kisfőnököt, hogy hány kreditet kell megcsinálnom, elég-e a 29 vagy kell a 31 (pont 30-at nem tudunk felvenni) hiszen nekem nincs rá szükségem otthon. Azt mondta neki elég a 29 is. Másnap felvett egy tárgyat a 'Neptun'-ban. Erre azt mondtam, jó-jó, legyen még egy tárgy, de lehetne, hogy én választom ki azt a tárgyat? Három konkrét angol tárgyat kötelező tanulnunk, gondoltam, ha muszáj még felvenni, legalább legyen németül. Oké-oké, felvehettem a német tárgyat. Két nappal később újra felvette az ominózus tárgyat, és még egyet. Ez így ment két hétig, így 37 kreditnél kötöttem ki, és sértődötten vette tudomásul egy másik tanár, hogy miért is nem 'érdekel' az ő tárgya. Meg kell jegyeznem, hogy kissé kellemetlenül érintett, hogy lépten-nyomon beletúrtak a tantárgylistámba. De második nekifutásra sikerült felvenni a bociszemeket, melynek eredményeként most három angol és három német tárgyam van, összesen egyébként 33 kredit. Ezzel az aránnyal meg vagyok elégedve, de sajnos azzal jár, hogy szerintem most állati lustának néznek, pedig ugyanannyi tárgyam van, mint a többieknek. Mint felvilágosítottak, a fő csapásirány az, hogy a cserediákok angol nyelvű tárgyakat vegyenek fel. Persze nem zárkóznak el, ha németül akarsz tanulni, de csak miután felvetted az ő kiszemelt tárgyaikat. Ezt az íratlan szabályt szerencsére sikerült kissé áthágnom. Nem arról van szó, hogy ne tudtam volna több tárgyat is csinálni, de akkor nem most néznek lustának, hanem az egész félévben, mivel sokkal kevesebb időm lett volna gyakornokoskodni, és mindig csak azt látták volna, hogy rohanok haza (beadandót írni, melyet senki nem olvas el), nem vagyok ott, nem dolgozom. Erről hasonlóan vélekedik a két ausztrál is, akik már az előző félévben is itt voltak, így van egy kis rálátásuk. Viszont nincsenek vizsgák!!! Beadandó, prezentáció, és kész. Azért otthon nem olyan ritkán találkozni olyannal, hogy ezek után szépen vizsgázzál is.
A diákokról nincs nagyon kialakult véleményem, de az körvonalazódik, hogy azért nem ez a Humboldt. Az egyik tanár folyamatosnak olyan jellegű megjegyzéseket tesz, amiről arra következtetek, hogy ezt a fajta egyetemet - ezekkel a szakokkal - hívják nálunk szabadidőközpontnak. A tegnapi órán a terrmeben senki sem tudta, mi fán terem a Tobin.
Eddig sosem jött cserediák pereputtyostul, de itt az alkalom, hogy kialakítsák erre is a gyakorlatot. Tegnap nagyon meg voltam ijedve, hogy a nagyfőnök és egy másik tanár ott nyomban felhívja az egyetemi bölcsödét, hogy márpedig nem cserediák-kompatibilis a rendszer, márpedig itt egy cserediák, márpedig azonnal vegyék fel a gyerekét. Szerintem ez onnan ered, hogy a cserediákok a legtöbb dologban elsőbbséget élveznek, pl. nekünk csinálják meg először a diákot, mi bármelyik tárgyra bekerülünk, akkor is, ha várólistán vagyunk, stb. A bölcsivel valami olyasmi a helyzet, hogy nincs hely (itt is hosszú várólisták vannak), plusz berlini modell szerint zajlik a beszoktatás, ami egy hónap, és nem szeretik, ha valakit egy évnél rövidebb időre iratnak be. Én személy szerint azért nem ragaszkodtam hozzá, mert fizetős. Valami 130€ egy hónap, de már nem emlékszem pontosan, mert hónapokkal ezelőtt lezajlott ez az egész. Múlt hét hétfőn pedig csak úgy bementünk egy oviba, érdeklődni, hogy milyen gyereklefárasztó lehetőségek vannak a városban (játszótér, játszóház, időszakos gyerekfelügyelet, stb.), aminek az lett az eredménye, hogy Janka május közepétől mehet az oviba, ami egyébként ingyenes. Az óvodavezetővel futottunk össze, aki nem volt hú, de nagyon kedves, viszont tök segítőkész.
A menzán amúgy viszonylag normális ételt 2.20€-ért lehet venni, ami szerintem jó ár. Ráadásul a diákok 10 év alatti gyerekeinek jár egy második adag ingyen, ami szuper, mert így kb. 660 Ft-ból megebédelünk hárman. Mikor kiváltottam az ehhez szükséges kártyát a konyhavezetőnél, közölte velem, hogy tudja ki vagyok, tudja hol lakok, meg minden. Na nem fenyegetett, hanem elmesélte, hogy ő is aktív részese volt az albérletünk keresésnek. Továbbá ajánlott egy csomó helyet, ahol érdemes kiraknunk állást kereső hirdetést, szóval nagyon rendes volt.
Azt hiszem, szemeszter végére a legtöbb ember legalább arcról ismerős lesz a városban. Úgyhogy vigyázni a kell a renoménkra... A templomban már legalább négyen odajöttek hozzánk egy pár szót váltani, érdeklődni, persze van aki csak azért, hogy magáról mesélhessen, szóval nagyon kedvesek, de ez lehet, hogy Janka miatt is van.
Van két biciklink, az egyik a házinénié, a másik az egyetemről, ami nagyon szuper! Ma vettünk gyerekülést, és a boltban is nagyon kedvesek voltak. Kaptunk gratis egy pumpát és egy csavarhúzó készletet is. Na meg egy kis nyelvleckét. Azért egy ilyen hatalmas bicikli bolt Magyarországon nem tudna megélni egy 15 ezres településen...
És végül a házinéniről, aki rettentő rendes hozzánk. Kezdve ott, hogy kölcsönadta a saját utazóágyát, utána szerzett egy normális gyerekágyat. Adott két váltás ágyneműt mindenkinek, a konyha teljesen felszerelve, plusz egy csomó dolgot felajánlott (babakocsi, vasaló, vasalódeszka, használjuk a mosószert, ad kölcsön pénzt stb.). Az egyik nap említettem neki, hogy nem olyan jó az internet, erre másnapra vett egy routert. Mondjuk az internet szerintem csak rosszabb lett azóta, de már tényleg annyi mindent kaptunk tőle, hogy csomószor nincs képem odamenni. Most pl. egy klopfoló kéne. Egyébként beszél kicsit lengyelül, mivel Lengyelországból származó (gondolom kitelepített) szudétanémet. Eddig azt hittem, hogy a Szudéta-vidék Csehországban van, de azt mondja, hogy Lengyelországban és Ausztriában is. Ennek utána kell néznem. Mikor említettem neki, hogy itt mindenki olyan kedves, azért felvilágosított, hogy az őslakos, idős németek azért elég irigyek, és nem szeretik olyan gyüttmenteket, mint akár ő. Gondolom a településen élő rakat török bevándorlónak kifejezetten örülnek.
A szokásos - sajnos két napos - "nem akarsz inkább a bilire ülni" kérdésre adott ma délutáni finom válasz.
Ma egyébként nyugodt éjszakát követően kiegyensúlyozott napunk volt: megmásztuk az Apollinaris hegyet (Janka többet teljesített, hiszen a hegymászás közben a babakocsit is megmászta, bár azt még a hegy aljában); viszont nem volt játszás a játszótéren, mert két kislány hintázott, és ez elég ok volt Janka szerint arra, hogy hazainduljunk, amint odaértünk. "És a kájjú (Calliou) most mit csinál?" volt a kérdés, miközben ült a kocsiban, mentünk a játszótérre.
Mai újdonság:
Mai kérdés:
az előbbi háromból melyik nem újdonság, mert mindennap fújt? (többet nem segítünk!!!)
Ma a parton beszélgettem egy német nénivel: sajnos elfelejtettem itthon megnézni, hogy a fej amit vághattam, az vajon "oh, milyen elbűvölően mosolyog ez a fiatalember", vagy "az egy dolog, hogy még németül sem tud, de még ilyen bárgyú mosolyt!", szóval vajon melyik gondolatot váltottam ki belőle. Már sokadszorra találkoztunk: ő kutyát, engem Janka sétáltatott. És valószínűleg ezt közölte volna velem, de a dekódolóm nem működött. De majd legközelebb:
- Guten Tag, Frau! Das ist schön Tag! Meine Namen ist Gábor! Ich komme aus Ungarn! Ich wohne in Remagen. Wie geht es Ihnen?
- Danke, Herr Gábor, gut! - ámul el a Frau néni, miközben a kutyája odakakál a lába mellé.
(A nyelvtanár javítása a bejegyzés nyilvánossá való tétele után: Wir haben einen schönen Tag! Mein Name ist Gábor!)
Ez valami vicc?
Nem. Gábor tegnap erős elhatározást tett, hogy a legjobb remageni sztorikat ráérő idejében leírja.
Nos igen, ráér, nincs semmi dolga, egész nap otthon van Jankával, tisztára, mint valami ráérő otthon- és gyesen lévő anyuka, aki bármit csinálhat, mert egész nap otthon van, ráér. Ezzel az antifeminista gondolattal az első napokban leszámoltam, felnőtt létem tevékenységét kizárólag Janka alvási idejére tudtam beszúrni (e-mail, internetezés - mind az öt honlap!, egy kis passziánsz....; ja és vannak a nem számítógéphez köthető tevékenységek, mint például.....; egyszer már olvastam is; kétszer; szakdolgozathoz anyagot; de ahhoz is előbb-utóbb számítógép kell). Bár tegnap és ma megfigyeltem, hogy Janka kb. fél órácskát 5-10-15 vagy ennél kevesebb percet) egyedül is eljátszogat, tehát van remény, és ez ma egy kicsit működött is. Egy -egy levelet kiszaladtam megnézni, aztán vissza, mert táncolni kellett, szoknyát kellett venni, majd pisilni, olvasni huszadszorra is ugyanazt a könyvet, amit egyébként már nem csak Janka, hanem én is fejből tudok; aztán a szokásos alvási procedúra: azonban ma nem én aludtam el délután hamarabb, mivel mérges lettem, hogy a gyümölcslével mindent összelocsolt az ágyban (minek odavinni?! minden csak nevelés kérdése; erről jut eszembe:). Minden olvasott oldalra rábök, és ez a rövid, de egyértelmű utasítás hagyja el csöpp kicsike száját: "Ezt akarom!" (Amit egyébként kiskora óta nem, vagy alig mondunk neki, mert hát akarni...; na ezt se mondtuk!). Erre rámosolygok: "szeretném!", amire visszamosolyog, és utánozhatatlan huncut szótagolásba kezd: "sze-jet-ném!". No most a könyv ha 20 oldalas, akkor hússzor játszódik le; néha én fáradok el, és elfelejtek szólni; azonban tegnap pl. Janka nem koncentrált eléggé, és kimondta: "Ezt szejetném!", így egybe szótagolás, előzetes kérés és huncut mosolygás nélkül; aztán rájött, és rám nevetett: azóta ilyen nem volt....
Játszótér:
Minden séta omegája: onnan már nincs visszatérés, legalábbis Janka saját lábán (alternatívák: babakocsi, nyak; öl: na azt már nem, ahhoz nehéz vagy, Janka!). Ki a házból, le a partra, kavicsszedés (a kutyák is ott sétálnak, és a kavicsot ők nem szedik, hanem termelik, tehát résen kell lenni!), bújócska a DK hajótársaság bódéja körül, (ahonnan a reklámanyagot is szerintem csak mi hordjuk, tekintve, hogy ma láttam az első konkrét turista csoportot a parton), majd az aznapi úticél: játszótér! Legfeljebb ideág motorozik, de más a nagy stégnél feladja, bújocska után. De a játszótér egy titkos energiaátadó bázis is egyben, mivel nem lehet olyan fáradt Janka, hogy ott ne kezdődjön új élet! De itt is mindennek rendje van: először csúszda (most már hanyagolja; különben is az első két napon lecsúszott, de utána már alig-alig, tegnap és ma egyáltalán nem), majd felmászni egy toronyra, onnan leugrás (édesapára), majd hinta, békák (mérleghinta) (ez utóbbiak értelme akkor teljesedik ki, ha Judit is ott van: két hinta van egymás mellett, tehát ott is, a mérleghintán meg hát természetes, hiszen ahhoz két ember kell! Viszont: csak Jankának van kesztyűje és mindenki más már rég megfagyott mellette...), majd falmászás, ahol pontos megállóhelyek vannak, ahol keksz-osztás van (az alábbi szövegvariánssal: "kekszet akajok!" - "kérek!" - "kéjek!"). Eleinte senkit nem láttunk a játszótéren, néhány félig megfagyott biciklista húzott el a parton, ill. mivel úgy tűnik, a városban mindenkinek van kutyája, és azok a partra járnak ööö.... egészségügyi sétára, hát azokat. (mivel a parton van a játszótér is...)
Emberek:
Az első napokban eléggé csodálkoztam, mert senkit nem láttam az utcán (- néhány fok, hideg szél). Aztán gyík szindróma: ma már többen vannak, sőt, ma tömegeket láttam (legalább 20-an voltunk egyszerre 100 méteren belül!); na meg turistákat is!
Elmentünk megnézni egy játszóházat, az oviban ajánlották, ahova remélhetőleg májustól Janka járni fog. Már a kapuban visszafordultam volna legszívesebben. De bementünk, ahol Janka hangosan megszólalt: "Büdös van!" Igazából röhöghetnékem volt, mert tényleg büdös volt, Judit benn maradt érdeklődni, mi meg kimenekültünk. Aztán mikor Judit kijött, mondja, hogy havi néhány száz euró; én meg kiakadtam, hogy ez egy putri, akkor se hoznám ide, ha ingyen lenne; és tényleg: nem is vittük oda! (nem is ingyen volt...)
Lakás:
Meg vagyunk elégedve, íme: 
Jó, lehet jönni vendégségbe! (ez egy meghívó!) Nincs mosogató gép; de még csak néhányszor fejeltem le a falat/mennyezetet/féltetőt. Ami jó, hogy Janka külön alszik, mióta itt vagyunk, ügyesen rászokott. Néha átmászik hozzánk éjszaka, aztán amikor jobban magához tér visszamászik; legutóbb pelenka nélkül, mert én meg levettem aztán órákig így aludt...; de egyáltalán nem ázott el az ágy, aminek örültem, bár izgultam, de (hogy fokozzam) nem annyira, hogy emiatt felkelljek és bepelenkázzam...;
Szóval azért ez nem mind ma történt, és ennél már csak rövidebb feljegyzéseket készítek, hogy az utókor tanulhasson őseinek gyermeteg/gyermekes történeteiből (is).
Ja igen. Pisti egyszer csak itt járt. Este álmos volt, reggel korán ment. Kár. Jó volt élőben látni valakit, aki magyarul beszél rajtunk kívül; és egyszercsak a parton találkoztunk egy kolozsvári fickóval, csak Janka nyafogott, és nem nagyon tudtunk beszélgetni; az kiderült, hogy itt dolgozik és ritkán hall magyar szót!
