Janka, Judit, Gábor Remagenben és azon kívül is

Szerdán meg is volt az utolsó munkanapom.

Mert, mint ismert leállamvizsgáztam, és másnap munkába álltam.

Intellektuális sokkok, melyekre még emlékszem:

- minisztériumok közötti versengés, párhuzamos hatáskörök, egymással meg nem osztott információ
- a beosztottakon kívül mindenkivel megosztott információ
- fúj, hülye tanár szindróma folytatódása, fúj, hülye főnök szindróma formájában

És ami (talán) specifikum:

- ha 60-65 ember nem tudja, hogy egy hét múlva ki lesz a munkáltatójuk, akkor elgondolkozom, hogy ennél még egy multi is jobban megbecsüli a munkavállalót. Pakolgatják szerencsétleneket jobbra-balra.

Most pedig húzzunk vissza az iskolapadba. 4 év múlva megnézzük, hogy 8 vagy 12 óra lesz-e az irányadó munkarend.

(A blog ismét szünetel, mert itthon vagyunk.)

Búcsúbuli, vegyes-felvágott, pannonhalmi kapcsolatok még itt is, pesti nők.

A sör híg, az apátsági sörök után lötty-érzet. Közben 30+-os lédi arról értekezik, hogy egyre jobban érzi magát, és nem lehet kibillenteni, milyen nyugodt, kiegyensúlyozott, fut, utálja a néptáncot, és az akcendense (mivel nem tudom, mi az, azt se, hogy kell írni) megerősödött. Mint laikus megkérdezem, hogy jobb e neki, hogy tudja a jövőjét, mert hogy hetente 1-2 alkalommal asztrológushoz jár. Láthatólag kibillen a nem EU-komform kérdésen, és - ha nem hiszel benne, akkor inkább ne is beszélgessünk róla - üti el a témát, majd rajongással nézi tovább az énekest, akit elvinne magával, hogy az ablaka előtt szerenádot adjon.

Megtaláltam azt a közeget, akiknek az engem halára idegesítő konzum-cikkek termelődnek a Nők lapjában, Dívány magazinban, és hát néha a Képmásban is...; valóban vannak!!!!

Megyek, próbálok szépet álmodni...

Azon munkakörök esetében, melyek napi 12-14 órás munkaidőből állnak, csupán a természetes szelekció elég ahhoz, hogy a nők alulmaradjanak. Nincs szükség arra, hogy gonosz módszerekkel kipécézzük a nőket, hiszen valakinek ott kell állni 5 órakor az iskola ajtajában. Tisztelet a kivételnek, van, aki ezt az életvitelt bevállalja. Ez esetben az illetőnek vagy (1) nincs családja, vagy (2) teljesen kivonja magát otthonról, és jobb esetben a férj veszi át az összes teendőt, vagy (3) bébiszitterek nevelik a gyerekeket 5 hónapos koruktól fogva és vezetik a háztartást. Mi ezt a harmadik verziót tapasztaltuk meg a házinéni esetében. Végső soron betekintést nyerhettünk abba, hogy milyen lehetett pár száz évvel ezelőtt az arisztokrácia gyermekeinek élete.

Az nem annyira kényelmes, ha kora reggel (fél 9...) a főbérlő valami rokonára és egy ittas villanyszerelőre ébredünk. Először Judit jegyezte meg, majd Janka is megszólalt: - Bor szag van! Szóval a szinte csak lengyelül beszélő villanyszerelővel hármasban maradtunk, aki vidáman beszélt hozzánk, és rá kellett jönnöm, hogy viszonylag jól tudok hollandul (vagy flamandul?) is...
Mindenesetre már 1 lámpával több ég itthon, de a fürdőben és a gyerekszobában továbbra sincs lámpa. - Szívem, itt nem történt semmi változás! - A folyosón fel lehet kapcsolni a lámpát; örüljél ennek legalább!

A tegnapi nap hatására a játszótéren a következő játékot kezdtük el játszani: - Apa, te leszel a madárka, én pedig a róka! Most menj el, és a róka megeszi a fiókákat!

Amit egyszer az ember (-fia) mozgóképen lát, nehezen veri ki a fejéből: el van az raktározódva jóidőre!...

Janka végre eljutott a dinós kiállításra. Bár úgy volt, legalább odafele séta van, az idegeimnek is jobbat tett, hogy mielőbb babakocsiba ült: olyan ütemben haladtunk, hogy Bogyó is is futólépésben hagyott volna le minket, már ha igazából lenne lába. Bogyóval kapcsolatban azért vannak fenntartásaim, mármint az egész mesét illetően, de ez a mese nem erről a meséről szól. De mivel tudom, hogy erről úgysem fogok soha írni, ezért csak néhány realista kérdés: egy csiga mióta kisebb (mégha csigagyerek is), mint egy hétszerpöttyintett bogár; mikor a hangyág mogyorót gyűjtenek, az mért fér el a tenyerükben (haha, tenyerük...), mikor 20 hangya sem bír el egy mogyorót; ha óvodába járnak, akkor kellene lenni szüleiknek is, de azok sosincsenek: micsoda féresikerült társadalomban élnek, ahol nincsenek felnőtt példák; és akkor az ovónéni mért felnőtt; és ha olyan közel lakik egymáshoz az összes bogár (soroljam, melyik nem tartozik a bogarak közé?...), mint ahogy azok a jó kis rajzok mutatják (egyébként szerintem ez a "település"-rajz a legjobb az egészben), szóval akkor mért kellett külön megismerkedniük; ém sosem mernék elkezdeni palacsintát sütni, egy 4 éves kéz és láb nélküli csiga meg igen; és ki szerelte be az áramot és a gázt a házukba; nyári pancsolás: a vízicsigán kívül ugyan melyik állatka örvendezik a fürdőzésnek: a bolhákat szerintem a szivárványhal legszívesebben nem a hátán, hanem a bendőjében hordaná, Patrikot is inkább felfalná a vízisikló, minthogy engedje, hogy a farkába kapaszkodjon, és ha egy picit is brüsszeli lenne a mese, az összes állat belefullad a patakba; és akkor Bogyó biciklizik (hé kígyó, neked nincs is lábad!); a gyerekek a mérges gyilkos galóca kalapját fogdossák...; lassan egy blognyi összegyűlik, úgyhogy vissza dinókhoz és brüsszeli Aesopushoz!

Az úton egyfolytában ment az egyeztetés, hogy megnézzük, de ugye ne fogsz félni! A múzeumba érve egy hatalmas madárcsontváz alatt kellett elmenni, ami elsőre nem sikerült...
Igazából az egész engem nem annyira kötött le, de legalább Jankát se. A hatalmas csontokkal nem tudtunk mit kezdeni, Janka csak a kis maketteknek örült, meg annak, hogy volt homokozó: egy kutató gödröt imitáltak, amiben Bencét megszégyenítő módon Janka ecsettel kirégészkedett egy igazi (mű) dinót.

Az izgalmak ezután következtek: vettünk  belépőt a baby- kiállításra, ahová Marius, a dán zsiráf is szeretett volna eljutni (megkapott minden médiatámogatást...!). Szóval elég morbid kis kiállítás, csupa állatkölyök, akik valahogy azért csak kimúltak! Volt ott csikó, vízicsikó (!), egy rakás kisegér (a fene se sajnálta, de ahogy azokat megdöglesztették, csak leöntötték valamivel, mert nem hiszem, hogy azokat megnyúzták...), víziló, oroszlán, gorilla, egy csomó kis madár; micsoda mestermunkák...; szóval nem csinálnék ilyet; bár hülyeségeket írogatni sem jó hosszútávon...; és mindeközben vidám játékok voltak a dögök között, ahol a gyerekek egyébként valóban felhőtlenül játszadoztak; Janka is, és örültem neki.

De aztán: beültünk mesét nézni, amely lehet, hogy a legfejlettebb belga kortárs mesevalóságba vezetett be. Választhattunk, milyen nyelven szeretnénk: miután kiválasztottuk az angolt, 6 állatfigura tűnt fel alul, hogy azokból is válasszunk; na csak sorba! - javasoltam Jankának. A mesék leírása most a teljes objektivitást fogja követni, megjegyzéseim látványosak lesznek:

1. mese a rigóról: a rigó ül a tojásokon, amikor is Róka úr (Mr. Fox) arra jár. Megszaglássza és kifüleli, hogy itt bizony madárka ül a tojásokon, de elmegy (a ravasz: ekkor még nem tudtam, hogy mért olyan boldogan távozik!). Kikelnek a kis rigók, éhesek kiabálnak, a szüleik hozzák a kukacokat. Róka úr visszatér, hiszen a tojás is finom, de egy félig felnőtt, menekülni képtelen fióka nagyobb tápértékű: felfalja valamennyit. Vége. Még fel sem ocsúdom, hogy most mi van?!, amikor Janka már a következőt nyomja.
2. mese a nádirigóról: a nádirigó-mama vígan ül a tojásokon. Egyszer csak kakukk hangot hallunk, és előbukkan a fák közül a kakukk, majd vissza (mintha cinkosan ránk kacsintana, hogy figyelj, tanulj!). Nádirigóék elrepülnek kajáért, erre kakukk a fészekhez repül, az egyik tojást lenyeli, majd a sajátját odatojja. A kakukk kel ki először, a többi tojást kilöki, ő pedig akkorra nő, mint 5 nádirigó, a szülők meg belerokkannak az etetésébe. Vége. Nézek, hogy valamivel kíméletesebb volt, mit az előző, de még nem tudtam mindent!
3. mese a mezei hörcsögről. Amelyik békésen éldegélt a búzamezőn üregében, sok-sok kicsinyet szülve. Azonban jött a róka, eléggé megijedt, de a róka elment. aztán kezdték aratni a búzát, a hörcsög teljesen begőzőlt: először körbe-körbe rohangált az üregébe, majd felfalta a kicsinyeit; na itt már úgy éreztem magam, mint egy elcseszett Frenák Pál előadáson (by Judit)! Janka, ezek buta mesék, menjünk!!! - Ne, ezt még nem láttuk!
4. mese a vidám vízilovakról. A víziló kijött a tóból, majd otromba nagyot fosott. Összeakaszkodott egy másik vízilóval, akivel elkezdtek verekedni, be is verekedték magukat a tóba, majd a főszereplő víziló ismét egy otromba nagyot fosott, de most már a vízbe. (Én csak ültem, mint heteroszexuális egy Frenák előadáson...!) A másik vízilovat ilyen erőfitigtatás után elzavarta, majd egy kölyökvízilovat jól megharapott, mire az döglötten elkezdett lebegni a víz felszínén. Vége.
5. sajnos ezt elfelejtettem, ha eszembe jut, pótolom, mindenki okulására...
6. mese az emberről. Anyuka labdázik a kisgyermekkel. Labda gurít, visszagurít. 3-szor. Majd anyuka elkezd csacsogni a telefonon, gyermek a labdát legurítja a lépcsőn. Ez volt az egyetlen vidám mese, mert itt, előzetese tapasztalataim ellenére, nem gurult le a kisember, nyakát törve, véres locsanással bekoszolva az ajtót, hanem az anyuka a lépcső tetején elkapta.

Hogy mi lehetett a mesék veleje, sejteni sem tudom. De akármi is, félelmetes: ez vár Rád, kisember:

1. akkor tesznek tönkre, amikor már azt hiszed, jól van minden
2. szemesnek áll a világ, tanulj a könyöklő kiskakukktól
3. nem érdemes utódot szülni
4. szarj bele mindenbe, és nyomj le mindenkit
5. valami hasonló
6. mivel ez pozitív üzenet (mindig figyelnek Rád, még ha nem is úgy tűnik), ezért a mesesorozatban értelmezhetetlen

Pedig mintha a Hupikék törpikék is belga lenne...

Egy újabb első nap.

Kistigris, miután Édesapát nagy nehezen felkeltette (igen kitartó volt, és nem vesztette el a türelmét!), megreggelizett, hancúrozott Édesapával, majd sétálni indult az előzetesen egyeztetett feltételekkel: babakocsi itthon marad, és végig sétálunk. Első állomás a játszótér volt.

Minden rendben volt, míg egy Alex nevű, ismeretlen nemzetiségű kisoroszlán szintén a halacskás hintára akart felszállni, ahol Kistigris épp Édesapával őrjöngött. Szóval morcogás, a legcsúnyább nézés, elmenetel, félúton visszasandítás: a nevezett kisoroszlán már el is hagyta a játékot, így nyomás vissza. Erre kisoroszlán is. Folytatás, mint a kezdetben. De egyszer csak már kergetőznek, aminek a vége az, hogy egymás mellett ülve élvezik a hintát, majd együtt csúszdáznak, szaladgálnak, hintáznak.

Szia!

Boltba tovább. Beülős kocsi, nem csak 50 centessel, hanem 50 banival is működik; valahogy olyan balkáni életérzést ad, hogy apró euróm nincs csak leiem, esetleg szerb dínárom...
A szokásos körök: tej, kenyér, sör. A felsorolás nem mutatja a dolgok valós súlyozását! Kistigris egy hős, de már kókad. De szó nélkül (vagy legalábbis csak egy-kettő ellenállóval, de) hazagyalogol. Segít cipelni a sört.

Mesenézés közeben ("magyar gyerek úgy ebédel, leül szemben a tévével"...) ebéd: egy-egy falatot elfelejt elrágni, majd reklamál, nem tudja elrágni: - Mozgasd a szád, hidd el, sikerülni fog! - biztatom, és tényleg.

Ebéd után alvás: - Nem akarok aludni! - de csak ennyire futja, mert önként elkezd átöltözni, és hallgatja a mesét. Kistigris aznapját. Egyszercsak:  - És akkor Janka... - közbevág - Nem Janka, Kistigris! - de ez csak félálomszerű hozzászólás volt. Ilyen sikeresen emberemlékezet óta nem altattam.

Most, hogy befejeztem, fölébredt, és a sör is elfogyott

Hogyan javítsunk kis országunk renoméján:

1. Végy egy angolul jól beszélő, humoros entellektüelt.

2. Legyenek NAGYON rövid, két-három perces beszédek, összesen nem több 5-nél.

3. Hozz szenzációs borokat.

4. Nem árt, ha élvezed a magyar üzletlánc támogatását is.

5. Hozd el az ország kedvenc sztárszakácsát.

6. Tömd meg a vendégeket olyan banális ételekkel, mint töpörtyű és kőrözött. Ne röhögj, ha megkérdezik a töpörtyűre, hogy milyen hal, vagy ha kacsazsírt kennek rá és úgy eszik.

7. Szórj szét pár kiadványt a magyar üzletláncról, és a legjobb borokról.

8. Mindezt munkaidő végén, az egyik legforgalmasabb pontján a parlamentnek.

Természetesen bármennyi kajával és piával készülsz az nem lesz elég, de jó is így. Mi esetünkben a hab a tortán két rúd szalámi és egy hatalmas mangalica sonka volt, melyet az emberek magában, puszta kézzel, tányér nélkül faltak fel.

Reggel már hiába álltam ki a buszmegállóba, egy órával a sztrájk hivatalos kezdete előtt, nem jutottam el a nagykövetségre.

Délután pedig elég nagy dugó volt a metrón, ami csak 10 percenként közlekedett, pedig már a járatritkító sztrájknak hivatalosan vége volt. Ez mondjuk már nem lepett meg, az viszont igen, hogy az utasok fogták magukat és kihajítottak babakocsival együtt a szerelvényből.

A belga tömegközlekedés egyik legfőbb sajátossága, hogy a felszálló emberek nem várják meg amíg leszállnak, hanem azonnal elkezdenek nyomulni. Ha valaki az ajtóban utazik, de nem kíván leszállni, még véletlenül sem lép ki, hogy a beljebb állókat kiengedje. Hihetetlen önzés.

Hihetetlen mennyiségű kutyaszar van az utcákon. Ez egyetlen vigasztaló tény, hogy mire odaérek a 99%-uk már el van taposva. A szofisztikáltabb emberek elviszik a kutyáikat (hátizsákban) egy füves részre, ami a mi környékünkön a városháza előtti füvet jelenti. Bravó.

Mivel nem használnak kukát, az utcákon folyik a felborult zsákokból kifolyó szemét. A hét bármely napján rengeteg kallódó szemeteszsákot látni, mivel ha a zsák elázik, nem viszik el. Ez viszont könnyen előfordulhat, hiszen ugyan szinte minden nap kapunk egy kis napsütést, de emellett szeles esőt is.

I love Brussels.

Tegnap kaptam egy levelet az egyetemről, hogy abszolváltam. Már csak az kérdéses, hogy mikor, mivel elmondásuk alapján már tavaly szeptemberben... Mázli, hogy két nappal ezelőtt utalták át az előző félévre járt ösztöndíjaimat, mely ezek szerint nem is járt volna. Mondjuk megnézném, hogy hol van az leírva, hogy bármilyen Erasmusos tárgy kérelem nélkül kötelezően választható tárggyá minősül, mikor én szabadon választható tárgyként fogadtattam el őket. Sebaj. Hétfőtől élénk konzultációk kezdődnek, hogy hogyan kell visszamenőleg kitenni az egyetemről. Irány a munka világa. Olyan izgatott vagyok...