Janka, Judit, Gábor Remagenben és azon kívül is

Tegnap kaptam egy levelet az egyetemről, hogy abszolváltam. Már csak az kérdéses, hogy mikor, mivel elmondásuk alapján már tavaly szeptemberben... Mázli, hogy két nappal ezelőtt utalták át az előző félévre járt ösztöndíjaimat, mely ezek szerint nem is járt volna. Mondjuk megnézném, hogy hol van az leírva, hogy bármilyen Erasmusos tárgy kérelem nélkül kötelezően választható tárggyá minősül, mikor én szabadon választható tárgyként fogadtattam el őket. Sebaj. Hétfőtől élénk konzultációk kezdődnek, hogy hogyan kell visszamenőleg kitenni az egyetemről. Irány a munka világa. Olyan izgatott vagyok...

Nagy elméletem a vallásokról:

A vallás és a nemzeti karakter valahogy hatással vannak egymásra. Ez a nagy tuti. Nagy elméletem szerint a nemzeti karakter határozza meg a vallást, de lehet kötözködni. Szerintem a német mentalitás nyilvánvalóan hozzájárult a protestáns vallás kialakulásához. Ez az olaszos, jövünk-megyünk a templomban mise alatt, meg a figyelmet elterelő festmények, és még egyéb, látszólag lényegtelen jellegzetességek annyira nem jöttek be Luthernek, hogy fogta magát, és csinált egy másik vallást.

Mohamedet meg biztos az motiválta, hogy legyen jó sok nője. Na jó, erről meg nincs olyan kiforrott véleményem, de az tény, hogy el nem tudom képzelni, hogy egy török protestáns vallású legyen. Bár azt is el kell ismernem, hogy azt se tudtom volna elképzelni, hogy deista legyen, mégis találkoztam itt a koliban eggyel. Egyébként német szakos, de kb. ugyan olyan szinten volt a németünk. Van még itt egy lengyel fiú, aki pedig angol szakos, és alig beszél angolul. Ez különösen azért ciki, mert az egyik magyar különösen tudálékos gyerek is angol szakos és mióta megdicsérték, hogy milyen szépen beszél angolul, felvett egy amerikai szlenget, amit még a főnök sem ért. Apropó, ez a félév tök jó volt abból a szempontból, hogy most már el tudom dönteni, hogy mikor jogos, ha visszakérdezek, mert az illető (Lucy és Matthew) olyan tisztán artikulál, mint én tíz feles után. A törökökről pedig annyit, hogy a fiúk az Ege Egyetemre járnak, ami egy állami egyetem, és egész "ügyesen" beszélnek angolul. Ezzel szemben a lányok egy angol tanítási nyelvű magánegyetemről, a Yasar Egyetemről jöttek, és alig beszelnek angolul. Ebben az országban amúgy se nagy divat kiírni vagy elmondani a dolgokat angolul.

Pár nappal ezelőtt lett volna egy üzleti kávézásom az itteni egyik egyetem dékánjával, amiről simán elkéstem, mivel a laptopon néztem az időt. Nagy probléma egyébként nem lett belőle, tekintettel arra, hogy a dékán nem igazán beszélt angolul. Szerencsétlen főnök négyszer mondott el mindent, de így se biztos, hogy minden infó átment. Azt pl. tuti nem fogta fel, hogy én minek mentem oda. A lényeg az lett volna ugyanis, hogy elmondom, hogy működik egy Erasmus félév az egyetemen, hogy képet kapjanak arról, hogy ha küldenek valakit, az mire számítson. A bácsi pedig csak azt hajtogatta, hogy menjek fel a tanszékre, ott biztos kapok választ a kérdéseimre.

Egy szempontból viszont érdekes beszélgetés volt, ami miatt eléggé össze is vagyok zavarodva. A főnök azt mondta, hogy Izmir, relatív liberalizmusánál és fejlettségénél fogva megfelelő lakhely azoknak a törököknek, akik Németországból térnek haza nyugdíjas éveikre, és már nem nagyon tudnák megszokni a konzervatívabb városokat. Ezzel szemben, amikor felhozta a kávézásnál, hogy milyen jó, hogy olyan sok török jár hozzánk, és lám-lám, annak ellenére, hogy a német fertőbe költöztek, fejkendőt hordanak, meg minden, és biztos akkor Erasmus-osként is jól fogjak érezni magukat a Yasaron. Erre a dékán annyit mondott, hogy szerinte viszont nem. Azok a törökök, akik negyven évvel ezelőtt elhagyták Törökországot, a negyven évvel ezelőtti, sokkal konzervatívabb vallást konzerválták, ami eléggé le van maradva napjaink iszlámjától. A törökök nagyobb része sok esetben ma már vagy nem olyan hitbuzgó, és a két országban másként fejlődik a vallás.

Tegnap megvoltak az első előadások. Rajtunk kívül egyik csoport sem találta meg, hogy hol van a reggeli (a kolival szemben), ahol az aranyos, ám angolul nem beszélő török egyetemisták vártak minket, hogy átkísérjenek az egyetemre. Fél óra késéssel indultunk reggeli után, mivel egyrészt a többiekre vártunk, akiket közben már felvett egy kisbusz és kérdésükre, hogy hol tudnának pénzt váltani, azt a választ kapták, hogy miért is ne menjünk el most?

Az előadás előtt mindenkinek be kellett mutatkozni két mondatban, ami úgy történt, hogy amikor a két, fél éve Németországban edződő ausztrálra került a sor, bevonult hat török csipsszel és üdítővel, majd pedig el kezdtek hangosan törökül beszámolni a történtekről. Szegény ausztrálkák teljesen lefagytak, hogy mi van. Következett tíz perc piaosztó szünet, majd öt perc kávérendelés-felvevő szünet.

A bevezető előadás kezdete után tíz perccel újabb tíz perc kávérendelés-felvevő és kávé-kiosztó szünet (az előző rendelést folyamatosan hoztak). Újabb öt perc tisztázni, hogy a török kávét lehet sok, közepes és semennyi cukorral kérni.

Következtek a rövid bemutatók a résztvevő egyetemekről. Mi persze nem tudtunk arról, hogy kéne egy prezit tartani, de sebaj, azért elég jók voltunk. A pedál magyarok viszont képeket is mutogattak. Természetesen ezek kezdete után tíz perccel ismét szünet, ezúttal tömeges kávékiosztás. Egyébként tök finom a török kávé.

Ezt egy rövid prezentáció követte az újságírásról. Elég rossz volt, és nem csak azért, mert a tanárok nem beszélnek angolul. De volt egy olyan öt perces etap, amikor törökül viccelődtek valamin egymás között. A téma a tévés társkereső műsorok volt. Egyébként az az érzésem, hogy a következő két hét azzal fog eltelni, hogy magyarázzák nekünk, miért is kell minél több embernek meghalni a szabadság érdekében. Képeket is mutogattak, persze előtte tíz perc szünet, és egész más témák felvetése, míg a projektort beállították.

Pár infó: Törökország lakossága: 75 millió. Ebből kb. 60 millió török. A törökök arcról megállapítják, hogy ki a nem török (sejteseim azért nekem is vannak...). Erdogan azért rossz, mert túl konzervatív, és mert nem szereti Attatürkot. Így az ország rossz irányba megy, ezért a haladóbb szellemiségűek ki fognak vándorolni. Jelenleg Erdogan többséget élvez a lakosság körében, de csak azért, mert kihasználja a vallást, és a kevésbé képzett rétegek tudatlanságát. Ezzel szemben a főnök szerint Erdogan teremtette meg a középosztályt Törökországban. Érdekes, hogy mennyire másként vélekednek arról, hogy Törökország épp jó irányba halad-e vagy nem... Pár hónap múlva amúgy választások. Erdogan támogatottsága még a tüntető egyetemista barátaink szerint is 68%(!).

Az egész város tele van hatalmas kóborkutyákkal, ez itt a helyi galamb... de nem olyan nagy baj, ha megtámadnak, mert be vannak oltva veszettség ellen. A bébinyulakat nem eladásra kínáljak, hanem megjósolják a jövőt.

A vacsora finom volt. Igazi kebab, nagyon finom desszerttel. Küfene, vagy mi volt. Lassan kezdem megszokni, hogy minden nagyon sós. És minden kajában van joghurt, és mindenhez joghurtot isznak. A végén tea, utána kávé.

Kicsit felgyülemlett a kultúrsokk, úgyhogy kiadom magamból. De lehet, hogy több részes lesz... Mindenesetre az egyik kurzus keretében többek között interkulturális élményeket gyűjtünk, és a tanár épp a héten figyelmeztetett minket, hogy lehetőleg ne csapjon át a dolog interkulturális panaszkodásba. Jobban veszi ki magát, ha olyan sztorikat mesélünk, melyek során mi voltunk a béna külföldi, mint ha olyanokat, amelyekben béna németek szerepelnek. Na de ezt a blogot nem sok itteni olvassa, így hát nyugodtan ömlenghetek:

Ezek a jordánok mégis mit képzelnek magukról!?

1. Nem járnak be órára. Ez mondjuk engem nem zavar különösebben.
2. Nem figyelnek órán. Állandóan interneteznek az okostelefonjaikkal. Oké-oké, nincsenek illúzióim, otthon is előfordul az ilyen, na de legalább a diákság a pad alatt csinálja, vagy a laptop mögé bújva. De ezeknél teljesen természetes, hogy öt percenként zizeg a telefon, amit meg is néznek, és válaszolnak is rá. Ha nem tudnak egy szót, gyorsan megnézik a szótárban, de ha figyeltek volna, hallották volna, hogy a tanár épp az imént mondta el a jelentését.
3. Fogják magukat és kimennek óráról. Naívan azt gondolom, hogy vécére. De nem, mert 10 perc múlva visszajönnek cigifüstösen, egy kólával és egy szendviccsel.
4. Pofátlanul ásítoznak. De olyan hangosan, hogy nem hallom tőle a tanárt.
5. A főnök az egyik órán eléggé ki volt akadva, és szóvá tette a telefonozást is. Erre a következő órán folyamatos jövés menés volt, mert az emberek a folyosón intézték ügyes-bajos email olvasgatásaikat.
6. Állítólag a tavalyi eresztés elég nehezen teljesítette a vizsgákat (mármint azt a kettőt), tehát nem is értem mire föl ilyen lazák.

A következő epizódban a németeket fogom szidni. Addig is egy kis apróság.

Egyetem:

Most az emberekről ejtek egy pár szót. Szóval alapvetően mindenki nagyon rendes, és segítőkész. A campus viszonylag kicsi, ebben a félévben nyolcan jöttünk cserediákok, akik közül hat arab, egy ausztrál, és én. A legintelligensebb arab egyébként Jordániában, egy katolikus iskolába járt (általános és gimnázium egyben), amit ferencesek működtetnek. Az a legrégibb és legjobb iskola a környéken. A többiek nem annyira beszélnek jól sem angolul, sem németül, pedig az egyetemükön angol a tanítási nyelv, és az elmúlt három évet német tanulással töltötték. Most németül tanulják a tárgyaikat.

Na de az ausztrálok! ők meg aztán pláne nem beszélnek semmilyen nyelvet, és nem is nagyon hajtatnak arra, hogy megtanuljanak. Ausztráliában nem kell semmilyen nyelvvizsga a diplomához. A szakmai gyakorlaton három ausztrállal dolgozom együtt, úgyhogy remekül fejlődik a németem... A nemzetközi iroda távlati célja az, hogy minél több itteni diák menjen külföldre, és minél több külföldi diák jöjjön ide. Gyakorlatban természetesen nagyon is konkrétan, nagyon is behatárolt feladatokat végzünk. Kreativitásnak egyenlőre csíráját sem látom, de egyenlőre kivárok. Segítjük az oktatást, a nyelvtanulást, népszerűsítjük a nemzetközi irodát, JA és tanulunk.

Amihez őszintén szólva sok kedvem nem volt. Kérdeztem a kisfőnököt, hogy hány kreditet kell megcsinálnom, elég-e a 29 vagy kell a 31 (pont 30-at nem tudunk felvenni) hiszen nekem nincs rá szükségem otthon. Azt mondta neki elég a 29 is. Másnap felvett egy tárgyat a 'Neptun'-ban. Erre azt mondtam, jó-jó, legyen még egy tárgy, de lehetne, hogy én választom ki azt a tárgyat? Három konkrét angol tárgyat kötelező tanulnunk, gondoltam, ha muszáj még felvenni, legalább legyen németül. Oké-oké, felvehettem a német tárgyat. Két nappal később újra felvette az ominózus tárgyat, és még egyet. Ez így ment két hétig, így 37 kreditnél kötöttem ki, és sértődötten vette tudomásul egy másik tanár, hogy miért is nem 'érdekel' az ő tárgya. Meg kell jegyeznem, hogy kissé kellemetlenül érintett, hogy lépten-nyomon beletúrtak a tantárgylistámba. De második nekifutásra sikerült felvenni a bociszemeket, melynek eredményeként most három angol és három német tárgyam van, összesen egyébként 33 kredit. Ezzel az aránnyal meg vagyok elégedve, de sajnos azzal jár, hogy szerintem most állati lustának néznek, pedig ugyanannyi tárgyam van, mint a többieknek. Mint felvilágosítottak, a fő csapásirány az, hogy a cserediákok angol nyelvű tárgyakat vegyenek fel. Persze nem zárkóznak el, ha németül akarsz tanulni, de csak miután felvetted az ő kiszemelt tárgyaikat. Ezt az íratlan szabályt szerencsére sikerült kissé áthágnom. Nem arról van szó, hogy ne tudtam volna több tárgyat is csinálni, de akkor nem most néznek lustának, hanem az egész félévben, mivel sokkal kevesebb időm lett volna gyakornokoskodni, és mindig csak azt látták volna, hogy rohanok haza (beadandót írni, melyet senki nem olvas el), nem vagyok ott, nem dolgozom. Erről hasonlóan vélekedik a két ausztrál is, akik már az előző félévben is itt voltak, így van egy kis rálátásuk. Viszont nincsenek vizsgák!!! Beadandó, prezentáció, és kész. Azért otthon nem olyan ritkán találkozni olyannal, hogy ezek után szépen vizsgázzál is.

A diákokról nincs nagyon kialakult véleményem, de az körvonalazódik, hogy azért nem ez a Humboldt. Az egyik tanár folyamatosnak olyan jellegű megjegyzéseket tesz, amiről arra következtetek, hogy ezt a fajta egyetemet - ezekkel a szakokkal - hívják nálunk szabadidőközpontnak. A tegnapi órán a terrmeben senki sem tudta, mi fán terem a Tobin.

Nem tanulmányi ügyek:

Eddig sosem jött cserediák pereputtyostul, de itt az alkalom, hogy kialakítsák erre is a gyakorlatot. Tegnap nagyon meg voltam ijedve, hogy a nagyfőnök és egy másik tanár ott nyomban felhívja az egyetemi bölcsödét, hogy márpedig nem cserediák-kompatibilis a rendszer, márpedig itt egy cserediák, márpedig azonnal vegyék fel a gyerekét. Szerintem ez onnan ered, hogy a cserediákok a legtöbb dologban elsőbbséget élveznek, pl. nekünk csinálják meg először a diákot, mi bármelyik tárgyra bekerülünk, akkor is, ha várólistán vagyunk, stb. A bölcsivel valami olyasmi a helyzet, hogy nincs hely (itt is hosszú várólisták vannak), plusz berlini modell szerint zajlik a beszoktatás, ami egy hónap, és nem szeretik, ha valakit egy évnél rövidebb időre iratnak be. Én személy szerint azért nem ragaszkodtam hozzá, mert fizetős. Valami 130€ egy hónap, de már nem emlékszem pontosan, mert hónapokkal ezelőtt lezajlott ez az egész. Múlt hét hétfőn pedig csak úgy bementünk egy oviba, érdeklődni, hogy milyen gyereklefárasztó lehetőségek vannak a városban (játszótér, játszóház, időszakos gyerekfelügyelet, stb.), aminek az lett az eredménye, hogy Janka május közepétől mehet az oviba, ami egyébként ingyenes. Az óvodavezetővel futottunk össze, aki nem volt hú, de nagyon kedves, viszont tök segítőkész.

A menzán amúgy viszonylag normális ételt 2.20€-ért lehet venni, ami szerintem jó ár. Ráadásul a diákok 10 év alatti gyerekeinek jár egy második adag ingyen, ami szuper, mert így kb. 660 Ft-ból megebédelünk hárman. Mikor kiváltottam az ehhez szükséges kártyát a konyhavezetőnél, közölte velem, hogy tudja ki vagyok, tudja hol lakok, meg minden. Na nem fenyegetett, hanem elmesélte, hogy ő is aktív részese volt az albérletünk keresésnek. Továbbá ajánlott egy csomó helyet, ahol érdemes kiraknunk állást kereső hirdetést, szóval nagyon rendes volt.

Nem egyetem:

Azt hiszem, szemeszter végére a legtöbb ember legalább arcról ismerős lesz a városban. Úgyhogy vigyázni a kell a renoménkra... A templomban már legalább négyen odajöttek hozzánk egy pár szót váltani, érdeklődni, persze van aki csak azért, hogy magáról mesélhessen, szóval nagyon kedvesek, de ez lehet, hogy Janka miatt is van.

Van két biciklink, az egyik a házinénié, a másik az egyetemről, ami nagyon szuper! Ma vettünk gyerekülést, és a boltban is nagyon kedvesek voltak. Kaptunk gratis egy pumpát és egy csavarhúzó készletet is. Na meg egy kis nyelvleckét. Azért egy ilyen hatalmas bicikli bolt Magyarországon nem tudna megélni egy 15 ezres településen...

És végül a házinéniről, aki rettentő rendes hozzánk. Kezdve ott, hogy kölcsönadta a saját utazóágyát, utána szerzett egy normális gyerekágyat. Adott két váltás ágyneműt mindenkinek, a konyha teljesen felszerelve, plusz egy csomó dolgot felajánlott (babakocsi, vasaló, vasalódeszka, használjuk a mosószert, ad kölcsön pénzt stb.). Az egyik nap említettem neki, hogy nem olyan jó az internet, erre másnapra vett egy routert. Mondjuk az internet szerintem csak rosszabb lett azóta, de már tényleg annyi mindent kaptunk tőle, hogy csomószor nincs képem odamenni. Most pl. egy klopfoló kéne. Egyébként beszél kicsit lengyelül, mivel Lengyelországból származó (gondolom kitelepített) szudétanémet. Eddig azt hittem, hogy a Szudéta-vidék Csehországban van, de azt mondja, hogy Lengyelországban és Ausztriában is. Ennek utána kell néznem. Mikor említettem neki, hogy itt mindenki olyan kedves, azért felvilágosított, hogy az őslakos, idős németek azért elég irigyek, és nem szeretik olyan gyüttmenteket, mint akár ő. Gondolom a településen élő rakat török bevándorlónak kifejezetten örülnek.

Igazából én sosem énekeltem, mivel még túl kicsi voltam, amikor kellett volna, és bár kisdobosnak már elsőben avattak kiváló tanulmányi eredményem miatt, de egy évre rá cserkész lettem (tiszteletbeli, mivel még túl kicsi voltam ahhoz is, szóval csak táborozgattam), úttörőnek pedig Tábikné kérésére sem jelentkeztem. Egyébként Jankának most vettünk egy könyvet, amiből betűket tanulhat (valóban korai, viszont versikés, de nagyon béna versek), és az ú betűs rész az úttörővasútról szól. Szóval átköltjük; ezt is, meg mást is.

Lola - akinek meséit nem igazán szeretjük, mert elég idegesítő (de a cd változatban DTK okoskodó magyarázkodása (te kiss butus; nem, nem, nem) egyenesen rettenetesen idegesítő), szerencsére Janka sem sokat kéri, inkább a die Tiger-t, mert hogy németül is rajta van a Maszkabálon, múltkor kiverte a hisztit a játszótéren, hogy nem vagyok hajlandó neki németül elénekelni. El is menekült a melletünk hintázó kislány. Szóval Lola daddynek szólítja akit mi következetesen édesapának. Tudom, régimódi, Apának is szólíthat, de nincs annál nagyobb büszkeség, mint amikor a templomban elrikkantja magát mise végén, mikor már az orgona sem szól, hogy "Édesapa, hol vagy?", majd rohan hozzám! (Esetleg az, amikor mindez Magyarországon történik, mert ott más is megérti, mit mondott...)

No de ünnepről akartam írni, ének, ami a mai napról jutott eszembe, hogy még nem írtam meg.
Ott kezdődött az elgondolás, hogy nem sok mindenkinek kívántam boldog húsvétot (nem kell máris röhögni, most nem arra gondoltam megint, hogy nem beszélek németül (sem), hanem hogy levélben, haza). Akkor legalább megírom, milyen volt, itt, idegenben.
Hát igazából nincsenek egyértelmű olyan emlékeim, amikor nem énekeltem passiót, valamilyen szereppel, tehát ez volt a legkülönösebb. Meg hogy nem tudtam, mit éneklek, hogy mit prédiákál a pap (azt más napokon sem, ez nem a húsvét különlegessége!), csak a szövegeket olvastam az olvasóval/pappal párhuzamosan érthető nyelven.
A virágvasárnap elég meglepő volt, mert csak odáig olvasták el az evangéliumot, hogy Jézust elfogják. Úgyhogy tovább én sem juthattam az olvasásban, mert ment tovább a mise. És nem énekelték, hanem mondták. Pedig van énekkara a templomnak, aznap hallotuk először, és elég ügyesek is.
Csütörtökön együtt voltunk, Judit késett, mert az egyetemen éppen olyan órán volt, ahol egyébként a tanár a katolikusokat cikizte az imádsággal...
Pénteken életem legrövidebb nagypénteki liturgiája volt, viszont szép pillanat volt a kereszthódolat, amit térdhajtással, és egy égő gyertya letételével lehetett végezni.
Szombaton csak én mentem, mert hogy hosszú lesz, és fél 9-kor kezdődött. Az Appolinariskirche-be mente, a hegyre, tök sötétben, mert  a turista úton nem volt világítás. Nagyon szép volt, volt tűzszentelés a templom előtt, mind az összes olvasmány; két apácanéni énekelt (ott laknak a teplom mellett, kolostorban), elég szépen, ja, és az egész gitáros volt; ilyenen sem voltam még. Szép volt, de azért egy kis gregorián igazán elfért volna...
Vasárnap mentünk mindahányan, (hárman), Jankával mentem olvasni/játszani most én, hogy Juditnak is legyen húsvét. Bementünk a többi gyerekkel a kápolnába az olvasmányok alatt, ahol foglalkoztak velük, de Janka még túl pici volt, a gitáros bácsitól meg is ijedt, úgyhogy kijöttünk. De a végén a hitoktató néni Jankának is aditt gyertyát. És mise végén egy másik néni is odajött hozzánk beszélgetni, hogy hogy vagyunk, van-e szükségünk valamire; igazán kedves volt. Persze Janka tehet az egészről, mert fel-alá sétafikált, mindenkire mosolygott, vagy morcogott, vágta a pofákat, közben deneveérhangon egyfolytában beszélt, átrendezte az összes gyertyát, de áldozás után azért vissza rakta, sőt, egy-két hívő, aki jött gyújtani, annak az elpakoltakból adott. Szóval elég figyelemfelkeltő volt.
Így telegetett a húsvét; a köztes időben csavarogtunk a parton (lakás-part-játszótér-lakás), ettünk (ez és az erre való készület tette ki az idő legjavát).

Mivel már elég hosszú, ezért befejezném, de a mai nap elég vicces volt: kajálni voltunk a főiskolán: Janka ingyen ehet, kap egy egész adagot, aminek az lett az eredménye, hogy mivel én öt adagra főztem kocsonyát, most azt eszem legalább egy hétig, szóval én nem voltam beszmítható állapotban evés szempontjából. Janka többet evett, mint Judit, mind levesből, mind másodikból, ami egyébként elég érdekes ("nincs csúnya lány...") ízű barna löttyel votl megöntözve; a saláta pedig eszméletlen volt! (mármint ki tudta azt a semmihez sem hasonlítható borzalmas ízkombinációt létrehozni...). És Janka motorozott: néhányan majdnem elestek tálcástul, amikor elszáguldozott előttük, és röhögtem, Judit aggódott, hogy soha többé be sem engednek minket erre a helyre, de abban azért megállapodtunk, hogy motor nem jön velünk, csak majd ha kint is tudunk enni (van rá lehetőség). És aztán felfedezte Janka, hogy van etetőszék, tehát legközelebb az ülés is biztonságosabb lesz...
Hazafelé sajnos az elégtelen kommunikáció miatt a takaró Juditnál maradt, így dolgozni kellett, hogy megnyugodjanak a kedélyek, és végül tök jót játszottunk délután.

És voltunk bicikliboltban, láttunk olyan király tandem bicikliket, hogy arra kellet rájönnöm, a százlábúnek elég sok pénze lehetett, hogy azt adott Bogyóéknak; mi csak 30 euróért gyerekülést fogunk venni, nem 4500-ért bringát...