Janka, Judit, Gábor Remagenben és azon kívül is

Eddig nem írtam alá titoktartási nyilatkozatot, de azért neveket igyekszem nem említeni.

Mikor említettem a házinéninek, hogy úgy jöttem ki, hogy nem igazán tudom, hogy kihez, azt mondta bátor vagyok. És azt is, hogy ne vegyek bérletet, mert nem biztos, hogy marad időm a munka mellett utazgatni. Hát igaza lett. 

A főnök rendes embernek tűnik, de azért neki sem tudnék huzamosabban dolgozni, ezt már az első nap láttam. (Lassan már azt érzem, hogy én vagyok túl válogatós?) Van egy pici irodája a tizenkettediken, mellette a két asszisztens szobája, ahol harmadikként lábatlankodok. A főnök bezárkózva tölti az idő nagy részét, az asszisztenseknek eltart egy ideig, míg rákészülnek, hogy akkor most benyitnak... Ennyi erővel Budapesten is lehetne.

A lány kedves, de már másfél éve itt van, szerintem nem tett neki jót. Hétfőn elhintette, hogy 9-től 6-ig van a munkaidő, de eléggé lerítt róla, hogy ez csak az elméleti megközelítés. Egyenlőre a célom, hogy 8 előtt el tudjak, jönni, különben bajos a kaja beszerzés... Az asszisztensek egyébként reggel 8-ra járnak, és este 8-kor még bőven ott vannak. Még nem mertem megkérdezni, hogy meddig, mert az is egy morális felelősség, mit képzelek, hogy 6-kor le akarok lépni, mikor ezek még este 10-kor is ott vannak?! Jobb, ha nem is tudom. Ráadásul a lány intézi a formalitásokat velem kapcsolatban, tehát extra feladatot jelentek számára, már önmagában ez olyan rossz érzés.

Mihez lehet most kezdeni? Előhozakodni nagy elméletemmel, melyet már korábban gondoltam ki az ilyen esetekre: ha 6-ig dolgozunk, akkor 5-kor bemegyek a főnökhöz, és megkérdezem, hogy van-e még valami aznap elintézendő dolog, mert ha nem, akkor most megírom 6-ig ezt meg ezt a jelentést, és elmegyek. - Mi az, hogy elmész? Amíg én itt vagyok, addig mindenki itt van.

Mit tehet ilyenkor az ember lánya? Amit egész kamaszkorában gyakorolt, és tökélyre fejlesztett: pofákat vág. Ez láthatóan meghatotta, mert két engedményt is tett: (1) ha kapcsolatot építek, akkor elmehetek hamarabb (!?!?!?!) (2) hétkor végül is elengedett, ami máris egy órával hamarabb van mint tegnap. HALADÁS!

Ja, és végül is egy szavam sem lehet, mert kötött a nevemre biztosítást a gyakornoki időmre, ami még lehet, hogy hasznos lesz, ha elkapom a bárányhimlőt Olától.

Ezúttal elég kevéssel kiutazás előtt vált biztossá, hogy mely hónapokat töltöm itt (január-február), többek között ezért is eléggé aggasztott a szállásom. Németországban azért eléggé el voltunk kényeztetve. Igaz egy kicsi település, de a 50 négyzetméteres, kvázi különálló lakrészért fizettünk 450 eurót mindenestül, és a néni még egy csomó mindenben segített nekünk. Ja, és nem nekünk kellett keresgélni, hanem az egyetem segített. Itt a szűk keresztmetszetet a rövid táv és a gyerek jelentette, aminek eredményeként két nappal kiutazás előtt még nem volt szállásom. Aztán hirtelen kettő is lett, de kis füllentéssel az egyiket sikerült remélhetőleg veszteség nélkül visszamondani. (A gyerek mellé behazudtam egy kutyát is, ami aztán végképp több a soknál.) A lényeg, hogy egy kicsit messzebbi, különálló lakás helyett választottuk feleannyiért (=400 euró) a hat négyzetméteres szobát, ahol kb. mindent meg kell osztanom, de occó, és közelebb van.

A főbérlő egy lengyel nő, akinek (harmadik) férje Nigériában él, és van két gyerekük (7, 4 évesek), akik egymással franciául, anyukával lengyelül, apukával angolul társalognak. Jankát már nagyon várják, hogy kiérjen. A nő a Bizottságnál dolgozik. Eddig a fejemben egy sztereotípia élt a bizottságnak dolgozó emberekről, hogy az egy külön kaszt, ott az emberek annyi pénzt keresnek, amit már el sem tudnak költeni, stb. Ehhez képest, amikor odaadtam a kaukciót és az egyhavi bérleti díjat, a nő szinte azt éreztette, hogy most egy időre megmentettem az életüket. A ház egyébként egy tipikus elcseszett brüsszeli ház, ugyan új építésű, de kb. 30 négyzetméter alapterületű, három szinten. Olyan, mint a néni háza volt Remagenben, csak minden fele akkora. Teljesen átlagos ikeás, metrós, stb. bútorokkal felszerelve, a nő maga is bérlő benne. Erre futja egy bizottsági keresetből? Nap 10-12 órás gürizéssel még ki kell adjon egy szobát, hogy valahogy tengessék az életüket? Ezt a színvonalat azért Magyarországon is simán lehet hozni. Kevesebb fizetésből, kevesebb költéssel, de kevesebb gürizéssel, és az embernek a tágabb család (nem beszélve a házastársról) is a közelében van.

Már harmadik napja itt tengetem az életem. Egyedül. Most úgy érzem, hogy egy kicsit jobb a helyzet. Már nem nyom össze ez az egész hatalmas monstrum, ami tavaly egy fiktív nemzetközi szervezetből vált hirtelen valósággá.

Szóval adtam még egy esélyt neki, mert tavaly novemberben eléggé nem annyira tetszett meg az alatt a három nap alatt, amit elkirándulgattam, pedig a város legmenőbb szállodájában laktam, és a legmenőbb ételeket ettem. Egy féléves gyakorlat talán sok lett volna a lelkemnek, nameg Gábor főnökének - teljesen jogosan! Ezúton is kifejezzük hálánkat ismételt rugalmasságáért! De lehet, hogy amúgy az életbe nem kerülnék be egy féléves gyakorlatra, tehát felesleges is volt nagylelkűen lemondani róla.

Szuper lehetőségem támadt novemberben: barátnőm írt, hogy még egy hónapot kint marad Párizsban, viszont a szobatársa nem, ezért ha gondolom, meglátogathatom, és aludhatok a Balassi Intézetben vele. Király! Gondoltam. És az is lett.

Szuper időnk volt.

Szuper kísérőm volt.

Szuper helyeket láttam, kb. ingyen.

Szuperül éreztem magam.

Leszámítva egy-két dolgot, pl. hogy baromi drága, még Németországhoz viszonyítva is, illetve, hogy az első 10 percben átvertek kb. 4 ezer forinttal... Tanulópénznek végül is belefért, leesett, hogy ez nem a mi kis biztonságos Budapestünk.

Nagyon tetszettek a házak - kívülről! -, most már tudom, hogy miért hívják a francia erkélyt francia erkélynek. Ezen kívül az is nagy tetszett, hogy rengeteg olyan utca van, ahol a járda és az úttest között fasor van. Mint pl. az Andrássy út, Falk Miksa utca, Nagykörút egy része, stb. persze talán már otthon is kezdenek erre figyelgetni, de van még hova fejlődni.
A metró is szimpatikus, ha csak arra gondolok, hogy kvázi levitték a villamos hálózatot a föld alá, és csináltak belőle kéregvasutat. Tehát messze nem olyan mélyen, messze nem olyan monumentális építkezésekkel, ezért nem kell hozzá nagy elhatározás és 10 perc hogy le- és feljussak a metróból. Ha viszont arra gondolok, hogy az összes hajléktalan leköltözik télire, amitől iszonyatosan büdös, és amúgy is rettentően koszos, ezen kívül egy csomó helyen tök igénytelen burkolat van, ha van egyáltalán, akkor már nem rajongok annyira a metrózásért. Nem beszélve arról, hogy kb. minden metrón utazik legalább egy magában ordibáló őrült, akiről simán el lehet képzelni, hogy egy potenciális lövöldöző vagy öngyilkos merénylő.

Külön hálás vagyok, hogy bemehettem a Pompidou-ba is, ahol próbálták magyarázni, én pedig próbáltam megérteni a kortárs művészetet. Voltak egész jó leírások, de amikor azzal jöttek, hogy X.Y. festő életművének Z. szakaszára eltávolított munkáiról mindent, mely azokat felismerhetővé, értelmezhetővé teszi, szóval akkor éreztem, hogy ők is erősen vakaróznak, hogy ez most mi akar lenni. Egyik kedvencem a három hatalmas hófehér vászon volt, "Sans Titre" címmel. Azért ha egyszer kőgazdag leszek, veszek magamnak egy Henri Valensi festményt.